Európa-szerte több ezer munkavállaló kerül lapátra: itt a lista

2023.05.06. 14:07
Több ezer munkahelyet szüntettek meg év eleje óta az európai nagyvállalatok, továbbá létszámstopot jelentettek be.

Az évtizedes csúcsokat döntögető infláció, valamint az orosz–ukrán háború gazdasági következményei az európai nagyvállalatok vállára is mázsás súlyként nehezednek. Ők viszont ragaszkodnak a profithoz, így veszteségeiket létszámleépítéssel, valamint -stoppal igyekeznek csökkenteni. A Reuters összegyűjtötte, hogy az év eleje óta a különböző ágazatokban működő cégek mekkora mértékű elbocsátásokkal operáltak.

Autógyártás

  • Stellantis: A többek között az Opelt, a Fiatot, valamint a Peugeot-t is magában foglaló konszern vezetése februárban mintegy kétezer főt érintő létszámleépítésről állapodott meg a szakszervezettel.
  • Volvo: A svéd csoport márciusban jelentette be, hogy átalakítja európai buszgyártási tevékenységét, ami 1600 állás megszűnésével jár. Az autógyártási részleg, a Volvo Cars pedig május 4-én további 1300 elbocsátást jelentett be svédországi bázisán, ami az állomány 6 százaléka.

KERESKEDELEM

  • Deliveroo: A brit ételkiszállító vállalat február elején közölte, hogy 6 százalékkal, azaz 350 fővel csökkenti dolgozói létszámát.
  • Sainsbury: A brit szupermarketlánc szintén februárban azzal állt elő, hogy öt meglévő raktárából hármat összevon, kettőt pedig 2026-ig bezár. A lépés 1400 dolgozót érint.
  • Zalando: A német online divatkereskedés úgyszintén ez év második hónapjában közölte, hogy több száz munkahelyet szüntet meg a nehéz gazdasági környezetre hivatkozva.
  • Fielmann: Több száz munkahely megszűnését jelentette be a német szemüveg-kereskedő vállalat 2025-ös határidővel.

Ipari és mérnöki ágazat

  • British Steel: A kínai hátterű acélóriás február 22-én közel 260 munkahely megszüntetését helyezte kilátásba annak következményeként, hogy az észak-angliai kokszolója bezárt.
  • Kone: A felvonó- és mozgólépcső iparág egyik globális vezetőjének számító finn vállalat február 26-án ezerfős leépítésről számolt be, ebből 150 főt Finnországban bocsátanak el.

Tech

  • Ericsson: A svéd távközlési vállalat nem aprózza el, világszerte 8500 alkalmazott lábára kötnek útilaput a költségcsökkentés jegyében.
  • Logitech: A számítógépes tartozékokat (billentyűzet, egér, webkamera) gyártó vállalat globális átszervezést jelentett be, aminek keretében 300 embert bocsát el.
  • Nokia: A világ egyik legnagyobb telekommunikációs vállalatának számító finn óriáscég a májusi bejelentése szerint 208 munkahely megszüntetését tervezi.
  • Phillips: A világítástechnikai és szórakoztatóelektronikai termékeket gyártó holland multi január végén mintegy 6 ezer munkahely megszüntetéséről számolt be, ezáltal ellensúlyozva az eladások csökkenése miatti bevételkiesést.
  • SAP: A német szoftveróriás költségcsökkentést hirdetett meg, egyúttal a felhőalapú üzletágra helyezné a fókuszt. Ennek részeként globális szinten 3 ezer munkahelyet szüntet meg, ami az állomány 2,5 százaléka.
  • Telecom Italia: Az olasz telekommunikációs vállalat 2 ezer főtől tervez megválni, főként a korkedvezményes nyugdíjazásokra támaszkodva.
  • Vodafone: A brit távközlési óriás márciusban közölte, hogy jelentősen megnyirbálja olaszországi érdekeltségét, mintegy ezer fővel, ami az ottani állomány ötöde. A németországi Vodafone-dolgozók sem ússzák meg: ott 1300 ember elbocsátását tervezik.

Egyéb

  • BASF: A német vegyianyag-gyártó február 24-én jött ki a hírrel, hogy a versenyképesség javítása érdekében 2600 munkahelyet szüntet meg. A lépést azzal indokolták, hogy növekvő költségek miatti további bevételcsökkenést prognosztizálnak.
  • Deutsche Bank: Németország legnagyobb bankja április végén jelentett be leépítést annak érdekében, hogy a következő években mintegy 500 millió euróval csökkentsék a költségeket. A lépés 800 dolgozót érint.
  • Evonik: A speciális vegyi anyagokat előállító német vállalat átalakítja állateledeleket gyártó divízióját, aminek keretében 200 alkalmazottól válnak meg.
  • Grifols: A spanyol gyógyszergyártó évi 400 millió euró megtakarítását lehetővé tévő stratégia kidolgozását jelentette be. Ennek része a globális állomány 8,5 százalékának, mintegy 2300 főnek az elbocsátása.
  • Taylor Wimpey: Az Egyesült Királyság egyik legnagyobb lakásépítő cége konkrét szám megadása nélkül jelentett be létszámleépítést a növekvő költségekre hivatkozva.