Ultimátumot adott a kormánynak a nyugdíjasok szervezete

2023.05.08. 07:41
A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (NYUSZET) elnöke, Juhász László szerint az infláció már elvitte nemcsak a januári nyugdíjemelést, de még a 13. havi nyugdíjat is. A kormánynak már írtak egy levelet, amelyben egy évközi korrekciót kérnek, de választ nem kaptak. A következő levelüket személyesen Orbán Viktornak címezhetik majd.

Még április 17-én küldött egy levelet a szervezet Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek, amelyben egyszeri juttatást is kértek a legalacsonyabb nyugdíjjal, jövedelemmel rendelkező idősek számára.

Körülbelül 300 ezer idősnek 100 ezer, míg 600 ezer nyugdíjasnak 130 ezer forint alatt van a havi pénze. Nekik egyébként egy egyszeri, 50–100 000 forint közötti segélyt kért a NYUSZET még tavaly, de reakció erre sem érkezett a kormánytól

– mondta az elnök a Népszavának.

Emellett a NYUSZET szerint azonnali minimum 5 százalékos, visszamenőleges, évközi nyugdíjemelésre van szükség ahhoz, hogy legalább a vásárlóértékét megőrizze az ellátás. A kormány erre az évre 15 százalékos inflációval számolt, ehhez igazította a januári, kötelező emelést is, ezzel szemben a valós infláció 18-20 százalék körül lesz az év egészében. 

A nyugdíjas infláció magasabb, mint az átlagos, hiszen az idősek, főleg az alacsony nyugdíjból élők, pénzük nagyobb részét a bőven az átlagos infláció fölött emelkedő élelmiszerekre, gyógyszerekre költik

– tette hozzá Juhász László.

Így pedig a nyugdíjas infláció átlagosan 27 százalék körül volt az év első három hónapjában. Ez pedig magasan a januári 15 százalékos nyugdíjemelés fölött van, hiszen majdnem a duplája, és az egyenlítésre a 13. havi nyugdíj sem volt képes

– mondta.

Azonban a 13. havi nyugdíj egy egyszeri juttatás, nem pedig emelés, így nem lehet annak számolni, viszont ha megtennék, akkor 8,3 százalékos többletet jelent leosztva 12 hónapra. A 15 százalékos januári emeléshez hozzáadva így is csak 23,3 százalékos a plusz, szemben a 27 százalékos nyugdíjas inflációval. 

A szervezet elnöke azt is elárulta, ha a kormány a következő napokban sem reagál megkeresésére, akkor személyesen Orbán Viktor miniszterelnökhöz, az Idősek Tanácsa elnökéhez fordul.

Mennyi az annyi?

Korábban megírtuk, hány ember kap kiugróan alacsony, valamint magas nyugdíjat. A számok között egészen rémisztőek is vannak. 

Ugyanis kiderült, 40 ezer forint alatti nyugdíja van 11 ezer férfinak és 12 ezer nőnek; 80–100 ezer forint nyugdíja van 34 ezer férfinak és 66 ezer nőnek; 100–120 ezer forint nyugdíja van 55 ezer férfinak és 113 ezer nőnek. 

Arról, hogy hányan kapnak extra magas nyugdíjat, valamint melyik külföldi országba utalja a legtöbb nyugdíjat a Magyar Államkincstár, ebben a cikkünkben írtunk.