Szijjártó Péter beszámolt egy statisztikáról, amelyben a kilencedik helyen áll az ország

2023.05.18. 17:05
Az önellátáson is túlmutató magyar élelmiszeriparról beszélt Szijjártó Péter. A külügyminiszter rámutatott, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar a teljes hazai fogyasztás dupláját tudja megtermelni, míg konzerves állateledel tekintetében a világ kilencedik legnagyobb exportőre vagyunk.

Rendkívüli erőt ad Magyarországnak, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar a teljes hazai fogyasztás dupláját tudja megtermelni, amiben a kormányzati támogatásokkal megvalósuló beruházásoknak is nagy szerepük van – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Nagyhegyesen.

A tárcavezető a Nagyhegyesi Takarmány Kft. projektzáró eseményén arról számolt be, hogy a 900 millió forint értékű fejlesztés nyomán a kétszeresére, évi nagyjából 100 ezer tonnára nőtt a családi tulajdonú, negyven országba exportáló cég állateledel-gyártó kapacitása. A projektet az állam 270 millió forinttal támogatta, így hozzájárulva harminc új munkahely létrehozásához.

A miniszter rámutatott: a válsághelyzet világosan megmutatta, mekkora jelentősége van az élelmiszeriparnak.

„Azt sem túlzás mondani az elmúlt évek fényében, hogy egy ország erejét nagyban határozza meg az, hogy milyen élelmiszeripari kapacitásai, milyen élelmiszeripari képességei vannak. Rendkívüli erőt ad az a tény, hogy a magyar mezőgazdaság a dupláját tudja megtermelni, a magyar élelmiszeripar pedig a dupláját tudja feldolgozni mindannak, amit itt Magyarországon elfogyasztunk” – tette hozzá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a 135 ezer embernek munkát adó élelmiszeripar mára innovatív és nemzetközi szinten is versenyképes ágazattá vált.

A hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar termelési értéke a pandémia előtt, 2020-ban 3800 milliárd forint volt, tavaly pedig már 6500 milliárd forint.

Magyarország a konzerves állateledelek exportranglistájának 9. helyén áll, miután tavaly mintegy 757 millió euró értékű volt a kivitel ezen a téren.