Új vezetője lett a 150 milliárd forintos vagyont kezelő alapnak

2023.05.23. 20:12
Deme Gézát nevezték ki a 150 milliárd forintos vagyont kezelő Széchenyi Alapok Zrt. elnök-vezérigazgatójává. A szakember Jobbágy Dénest váltja a poszton, aki 2019 óta töltötte be a tisztséget.

A  közgazdász végzettségű szakember az ezredfordulón a K&H Bank vezérigazgatói törzs munkatársaként dolgozott, majd négy éven át tulajdonosa és ügyvezetője volt egy kereskedelemfinanszírozási és hitelbiztosítási megoldásokkal foglalkozó, sikeres tanácsadó cégnek.

2007-től a CIB Faktor Zrt. vezérigazgató-helyettese, majd később elnök-vezérigazgatója volt. 2021-ben az állami tulajdonú Start Garancia Zrt. vezérigazgatója és igazgatósági tagja lett. Vezetése alatt épült fel a cég új stratégiát kiszolgáló működése – írja az MTI. 

Az innováció felé nyitnának

Az új cégvezető célként tűzte ki, hogy a változó tőkepiaci környezetben, a működés hatékonyságának maximalizálásával tovább növekedjen

a Széchenyi Alapok Zrt., és az érettebb fázisú magyar vállalatok finanszírozása mellett az induló, innovatív vállalkozások felé is nyissanak.

A Széchenyi Alapok a hazai vállalatok vezető tőkefinanszírozó partnere. Az alapkezelő jelenleg több mint 150 milliárd forintos vagyont és 80-nál több portfóliótársaságot kezel. A társaság célja, hogy nagy hozzáadott értékű vállalkozásokba fektetett tőkével hosszú távon segítse a magyar gazdaság növekedését és stabilitását.