A kormány a legkeményebb próbatétele alatt megint a gázpedált választotta

D KOS20210706052
2023.05.24. 16:12
Alighogy kilábaltunk a koronavírus-járvány okozta sokkhatásból, máris a világgazdaság újraindulása okozta a következő nagy kihívást, jelentős alkatrészhiány sújtotta a magyar gazdaságot. A háború kitörését követő energiaválság pedig rekordmagas inflációt gerjesztett. A kormányzat ennek ellenére sem lépett a fékre, a sok más ország által választott segélyalapú gazdaságvédelem helyett a beruházások támogatását választotta. A Makronóm Intézet kiszámította, ez mit jelenthet a hazai gazdaság számára az idei évben, és mit tehet hozzá a növekedéshez a vállalatok hitelezése.

Mint ismert, már harmadik hónapja technikai recesszióban van Magyarország. Egyes neves közgazdászok pedig a napokban annak adtak hangot, hogy ez az évtized a stagflációról szólhat. Így pedig komolyan felértékelődik, hogy a jelenlegi feszes költségvetési környezetben mit tehet egy kormány a gazdasági növekedés beindításáért. Továbbá fontos összegezni a kormányzati intézkedéseket, amelyek az elmúlt időszakban vagy akár már korábban az útjukra indultak, és a tényleges recesszió elkerülését szolgálják:

  • Széchenyi Kártya Program,
  • Baross Gábor Újraiparosítási Program,
  • kamatstop,
  • Gyármentő Garancia- és Hitelprogram,
  • KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási Program.

Molnár Dániel, a Makronóm Intézet elemzője az Indexnek leszögezte: „becslések szerint az államilag támogatott hitelprogramok, a kamatstop, valamint az energiaköltség támogatása 2023-ban összesen 1,6 százalékponttal járulhatnak hozzá a gazdasági növekedéshez. A programok nélkül az idei évre várt 0,8 százalékos bővülés helyett 0,8 százalékkal zsugorodna a gazdaság”.

Ezek nem elhanyagolható lépések

A Makronóm Intézet elemzője szerint a gazdaságvédelmi programokra azért van szükség, mert az orosz–ukrán háború és a brüsszeli szankciók miatt kialakuló energiaválság, inflációs környezet és az uniós források körüli viták együttesen szigorúbb kamatkondíciókat követelnek meg a jegybank részéről.

Ez megdrágította a fejlesztésekhez, működéshez szükséges forrásbevonást, így a hitelpiaci aktivitás jelentős mértékben visszaesett. Ennek következtében elengedhetetlenné vált a kormányzati beavatkozás a hitelezés és a beruházási dinamika fenntartása érdekében, amely nélkül nemcsak recesszió lenne, hanem a kilábalás is elhúzódna.

Emlékeztetett arra, hogy a bevezetett programok közül 1000 milliárd forintos keretösszegével kiemelkedik a Baross Gábor Újraiparosítási Program, amely kedvezményes hitelt biztosít a vállalkozásoknak fejlesztéseikhez, a magas kamatkörnyezetben is.

Megújításra került a vállalkozások számára több mint 20 éve elérhető Széchenyi Kártya Program is.

Ennek keretében a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv-k) számára kedvezményes, szabadon felhasználható hitelek érhetők el beruházásaik finanszírozásához, likviditásuk fenntartásához. A KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási Programban részt vevő vállalkozások segítséget kapnak energiaköltségeik kifizetéséhez és energiahatékonysági beruházásaik megvalósításához.

A közép- és nagyvállalatok energiahatékonysági fejlesztéseit a Gyármentő Program és a Gyármentő Garancia- és Hitelprogram támogatja. Ez a meghirdetést követően szinte azonnal ki is merült, jól mutatva a piaci éhségét. Érdemes megemlíteni a kamatstopot: a változó kamatozású jelzáloghitellel rendelkező lakosság mellett a kkv-szektorra is kiterjesztésre került. Ezáltal a vállalkozások a felszabaduló forrásaikat fejlesztésre és a munkavállalói bérek kifizetésére fordíthatják.

Az intézkedések összesen több mint 3000 milliárd forint forrást juttatnak a gazdaságba, érdemben javítják a növekedési kilátásokat.

Mivel a mostani gazdasági válságban Európa a kínálati oldalon küszködik, a hitelezést segítő és beruházásokat ösztönző gazdaságvédelmi programok célja pontosan az, hogy a gazdaság kínálati oldala tartósan rendelkezésre álljon a kereslet kielégítésére.

Korábban Larry Randall Wray amerikai közgazdász professzort kérdeztük a hazai inflációról és az Orbán-kormány beruházásokat támogató gazdaságpolitikájáról. A modern monetáris elmélet atyjaként is emlegetett közgazdász szerint a gazdaság kínálati oldalára összpontosító fiskális politika képes csökkenteni az inflációs nyomást. A magyar kormány gazdaságot fűtő és beruházásokat támogató politikáját üdvözlendőnek nevezte a professzor a jelenlegi gazdasági helyzetben, mert ezzel növeli a termelési kapacitásokat.

Az Egyesült Államokat példaként hozva Wray rávilágított, hogy ott próbálják növelni az elektromos autók gyártási kapacitását. Ez a stratégia valószínűleg csökkenteni fogja az elektromos autók árát, ami csökkenti az inflációt. Tehát, a termelőkapacitás növelése általánosságban csökkentheti az inflációs nyomást. A sztárközgazdász ugyanakkor kritikát fogalmazott meg az ársapkákkal kapcsolatban, szerinte azok hosszú távon problémát okozhatnak.

A GDP-re gyakorolt hatás

A Makronóm Intézet kiszámolta, hogy a korábban említett kormányzati intézkedések milyen hatást gyakoroltak a GDP-re. Molnár Dániel ezt külön részletezte lapunknak:

  • Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram: 1000 milliárd forintos hitelkeretének fele jelenthet addicionális hitelfelvételt. Az intézkedés 200 milliárd forint beruházás létrejöttéhez, valamint 300 milliárd forint forgóeszközhitel kihelyezéséhez járulhat hozzá. Ezen beruházások idén 55,3 milliárd forint hozzáadott érték létrejöttét generálhatják a gazdaságban. A forgóeszközhitelek ezzel szemben 151,3 milliárd forint hozzáadott értékkel járulhat hozzá a beszállítók felé irányuló kereslet, valamint a vállalatok működésének biztosítása révén.
  • Széchenyi Kártya Program: Kamattámogatott hiteleinek kihasználtsága idén meghaladhatja az 1550 milliárd forintot, amelynek legalább fele a magas kamatkörnyezetben piaci körülmények között nem kerülne kihelyezésre. A beruházási hitelek révén, az önrészt is figyelembe véve 220 milliárd forint addicionális beruházás valósulhat meg idén, amely a fenti módszertan alapján 90,3 milliárd forinttal járulhat hozzá a GDP-hez. A forgóeszközhitel és a folyószámlahitel keretében közel 580 milliárd forint forráshoz juthatnak a kkv-k, ami több mint 650 milliárd forinttal növelheti idén a gazdasági teljesítményt.
  • Gyármentő Program: Összesen 350 milliárd forintos kerete 300 milliárd forint olyan beruházás létrejöttét indukálhatja idén, amely a programok nélkül nem valósulna meg piaci körülmények között, így pedig 82,6 milliárd forinttal támogathatja a növekedést.
  • KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási Program: Közel 50 milliárd forint beruházást generálhat, így idén 13,5 milliárd forint hozzáadott érték létrejöttéhez járulhat hozzá.
  • A kamatstop: Bár a bankszektornak nem tetszik ez az intézkedés, de a vállalati oldalon – a vállalatoknál maradt források nyomán – 42 milliárd forint értékű beruházással és ehhez kapcsolódóan 16,9 milliárd forint hozzáadott értékkel számolhatunk, míg a lakosság esetében az alacsonyabb törlesztőrészletek miatti magasabb fogyasztási szint 87,6 milliárd forint bruttó hozzáadott érték létrejöttéhez járulhat hozzá.

A Makronóm Intézet elemzője szerint az öt kormányzati intézkedés nélkül közel 780 milliárd forinttal kevesebb beruházás valósulna meg idén, a háztartások fogyasztása 170 milliárd forinttal lenne alacsonyabb, míg a forgóeszközhitelek hiányában munkahelyek és így a magyarok megélhetésének ezrei kerülnének veszélybe:

A számítás szerint a GDP 1168 milliárd forinttal lenne idén alacsonyabb, ha a kormányzat nem hozza meg ezeket a döntéseket.

Molnár Dániel úgy részletezte: a Széchenyi Kártya Program keretében várhatóan kihelyezett több mint 1500 milliárd forint 1,02 százalékponttal támogathatja a növekedést az idei évben. A Baross Gábor Újraiparosítási Program 0,28, a lakossági és vállalati kamatstop 0,16, a Gyármentő Program 0,11, a KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási Program 0,03 százalékponttal járulhat hozzá ahhoz, hogy a gazdaság idén elkerülje a tényleges recessziót.

Unortodox gazdaságpolitika

A 2010-től bevezetett unotodox gazdaságpolitikát, amit az Orbán-kormány előszeretettel használ a Növekedés.hu úgy foglalta össze korábban, hogy egy teljesen új gazdaságpolitikai fejezetet nyitott az ország történetében. Ezzel a gazdaságpolitikai felfogással „be lehet indítani a gazdasági növekedést a költségvetési egyensúly megtartása mellett. Az így elért növekedést pedig okkal nevezhetjük jó növekedésnek, mivel az adósságcsökkentéssel és reálbér-növekedéssel jár együtt”. Ezzel vette kezdetét 2013-ban a Növekedési Hitelprogram.

(Borítókép: Koszticsák Szilárd / MTI)