Tántorognak az óriáscégek, de a törölközőt még korai bedobni

BJASZ20210603012
2023.06.06. 15:22
Egyelőre sekély hullámok lepték el az ország vezető építőipari vállalatait, és viszonylag kis visszaeséssel abszolválták a kedvezőtlen világgazdasági folyamatok által már igencsak korbácsolt 2022-es évet. Könnyen lehet azonban, hogy ezek csak az első pofonok, az építőipar idei első negyedévben mutatott bezuhanásából kiindulva ugyanis ez az esztendő már vélhetően érzékenyebben érintheti az óriásokat.

Ahogy azt az Index is megírta, elesett az építőipar 2023 első negyedévében. Vélhetően ekkor értek partot, és mosták el a darukat az előző év második felétől felerősödő kedvezőtlen gazdasági folyamatok hullámai. Megnéztük, miként alakultak Magyarország vezető építőipari vállalatainak 2022-es eredményei.

Csökkenő árbevétel a Duna Aszfaltnál

Duna Aszfalt Zrt. is a bőrén érzi az építőipar visszaesését.

A tiszakécskei székhelyű vállalat adózott eredménye a 2021-es 20,39 milliárd forintról tavaly 11,8 milliárd forintra csökkent

– derül ki a társaság Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján is elérhető üzleti beszámolójából.

A nettó árbevétel a 2021-es 252,1 milliárd után 2022-ben 215 milliárd forint lett, amely teljes mértékben belföldi értékesítés után keletkezett, export nélkül. A 215 milliárd forintból mindössze 5 milliárd az a hányad, ami nem mélyépítéshez kapcsolódik.

Az üzemi eredmény is lefelé tendál, mégpedig jelentősen. Két éve még 32,1 milliárd forintra rúgott, míg tavaly mindössze 6,57 milliárd forintot tett ki. A hosszú lejáratú kötelezettségek ellenben 5 milliárddal, 30-ról 35 milliárd forintra nőttek tavaly az azt megelőző esztendőhöz képest.

Bár a bérköltség minimálisan növekedett (9,93 milliárdról 10,01 milliárd forintra), a személyi jellegű ráfordítások összességében némi csökkenést mutatnak – a 2021-es 12 milliárdhoz képest tavaly 11,92 milliárd forint volt. Összességében megvágta a költségeket a Duna Aszfalt, amely a költségek és ráfordítások 2021-es 258,12 milliárd forintos szintjét 226,66 milliárd forintra faragta vissza 2022-ben. A vállalat saját tőkéje közel 7 milliárd forintos növekedést mutat – 78,97-ről 85,77 milliárd forint nőtt.

Szijj László cége az előkelő 11. helyet foglalja el a Forbes 100 legértékesebb, 100 százalékban magyar kézben lévő vállalkozást tartalmazó listáján, 62,9 milliárd forintos becsült értékkel.

A magasból sem volt szép a kilátás tavaly

A mélyépítő után nézzük miként vitézkedett tavaly a magasépítő-óriás. A Market Építő Zrt. a Duna Aszfalthoz hasonlóan a nyereséget tekintve visszaeséssel abszolválta a 2022-es évet. A vállalat szintén a BÉT honlapjára feltöltött beszámolójából kiolvasható, hogy a nettó árbevétel a 2021-es 289 milliárd forinthoz képest 306 milliárd forintra rúgott, míg üzemi eredmény tekintetében közel 6 milliárdos visszaesés látható (38,57 milliárd – 32,74 milliárd).

A saját tőkét közel 7 milliárd forinttal, 57,8-ról 64,55 milliárd forintra emelték tavaly, míg a hosszú lejáratú kötelezettségek gyakorlatilag stagnálást mutatnak – 2021-ben 42,42, 2022-ben 42,22 milliárd forint, amiből a kötvénykibocsátás 42 milliárdot visz el, a maradék 220 millió forint pénzügyi lízing.

A személyi jellegű ráfordítások közel 4 milliárd forinttal nőttek – 10,17 milliárdról 13,97 milliárd forintra, míg az összes költség és ráfordítás a 2021-es 253,6 milliárd után tavaly 278,8 milliárd forintot tett ki.

Az adózott eredmény a 2021-es 36,54 milliárd után tavaly 34,39 milliárd forintnál állt meg.

Szolid visszaesés

A szintén a hazai építőipari szcéna meghatározó tagjának számító West Hungária Bau Kft. is azok cégek közé tartozik, amely számára 2022, bár pozitív eredményt, de az azt megelőző évhez képest némi visszaesést hozott.

Míg két évvel ezelőtt 82,97 milliárd, addig tavaly 78,56 milliárd forintos nettó árbevételt könyvelhetett el a társaság, addig az üzemi eredmény a 2021-es 15,35 milliárd forinthoz képest 2022-ben 11,52 milliárd forintot lett – derül ki az Igazságügyi Minisztérium égisze alatt működő elektronikus beszámolóból.

A hosszú lejáratú kötelezettségek jelentősen, 5,75 milliárdról 2,178 milliárd forintra csökkentek, ami teljes mértékben az egyéb hosszú lejáratú hitelek változását követi le. A személyi jellegű ráfordítások mintegy félmilliárd forinttal nőttek (2,071 milliárdról 2,598 milliárd forintra).

A saját tőke több mint 6 milliárd forinttal, a 2021-es 33,07 milliárdról 39,14 milliárd forintra emelkedett, míg

az adózott eredmény a két évvel ezelőtti 14,36 milliárdról 2022-re 13,07 milliárd forint lett.

200 milliárd bevétel mellett is csökkenő eredmény

Felemás tavalyi évet tudhat magáénak az április elején a Scope Ratings hitelminősítő által pénzügyi szempontból is a magyar építőipar legerősebb cégei közé sorolt KÉSZ Holding Zrt. A vállalatcsoport belföldi és exportértékesítését is növelte, az összesített nettó árbevétele a 2021-es 166,6 milliárdról 2022-ben 200 milliárd fölé, egész pontosan 203,7 milliárd forintra emelkedett.

Az üzemi tevékenység eredménye közel 4 milliárd forinttal lett kevesebb. Míg 2021-ben 13,57, addig tavaly 9,747 milliárd forint volt, addig a hosszú lejáratú kötelezettségek 51,13 milliárdról 49,34 milliárd forintra csökkentek.

Jócskán, több mint öt és félmilliárd forinttal ugrottak meg a személyi jellegű ráfordítások. Ez a tétel két évvel ezelőtt kicsivel több mint 14 milliárd forintot emésztettek fel, míg tavaly már 19,77 milliárdot.

Rendesen emeltek viszont a saját tőkén – 39,4-ről 52,04 milliárd forintra, míg az adózott eredmény 9,66-ról 9,11 milliárd forintra,

a korrigált adózott eredmény pedig 8,69 milliárdról 5,96 milliárd forintra csökkent.

Összességében tehát elmondható, hogy az előző évet alacsony visszaesés mellett abszolválták a vállalatok, azonban 2023 még magasabbra törő hullámai vélhetően áttörik a gátakat.

(Borítókép: Aszfaltozók dolgoznak Oroszlányban 2021. június 3-án. Fotó: Jászai Csaba / MTI)