A Paks II. projekt vezérigazgatója elmondta, miért annyira jelentős az új atomerőművek építése
Jákli Gergely a Paks II. projekt helyzetéről és az ehhez kapcsolódó lehetőségekről tartott tájékoztatót – írja a Paks II.hu.
Jákli az ÉVOSZ összejövetelén elmondta, hogy az alvállalkozókat a beruházásba a Roszatom leányvállalata, az Atomsztrojexport vonja be tenderek keretében. A nemzetközi szerződéskötés protokollját követik, emiatt hasznos, ha egy vállalatnak van ebben gyakorlata, továbbá nukleáris minősítésre is szükség van.
A szerződéskötés előtt lefuttatunk egy, az ISO-minősítéshez hasonlatos auditot, amely során a vállalkozásnak azt kell igazolnia, hogy minőség-ellenőrzési és dokumentációs folyamatai minden előírásnak megfelelnek
– tette hozzá az elnök-vezérigazgató.
Ezzel a minősítéssel tudja igazolni a társaság, hogy felkészült erre a feladatra folyamatmenedzsment és dokumentumkezelés tekintetében is, ráadásul mindez az Európai Unióban is jó ajánlólevél.
Jákli gergely elmondta: mindenkit arra sarkall, hogy kezdjen bele abba a munkába, ami ahhoz szükséges, hogy az atomerőmű-építési piacon beszállítóvá váljon.
Felhívta a figyelmet, hogy Európában több országban is épül atomerőmű, és számos állam tervez új egységeket vagy üzemidő-hosszabbítást, többek közt Lengyelországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, de Csehország, Románia, Bulgária, Szlovénia, Hollandia és Svédország is új atomerőműveket tervez építeni.
A közeli jövőben igen nagy piac fog megnyílni a hazai építőipar számára, ezért érdemes ebben az irányban fejleszteni, erre időt és energiát áldozni
– jelentette ki Jákli.