Itt a bejelentés: a kormány módosítana a béremeléseken, előbb érkezne, mint bárki gondolta

2023.10.31. 11:55
Nem január 1-jével, hanem december 1-jével emelkedhet a minimálbér és a garantált bérminimum összege – mondta Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, aki arra is kitért, hogy az egyszeri százezer forintos béren kívüli juttatást a kormány elvetette.

„Olyan javaslat van a kormány asztalán a munkaadók és a munkavállalók jóvoltából, amellyel előrehoznák december elsejére a két bérelem, az emelt minimálbér és a garantált bérminimum kifizetését. Ezzel a leghátrányosabb helyzetűeket tudnánk kompenzálni” – jelentette ki Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a köztévében, amit a Világgazdaság összegzett.

Ám az egyszeri százezer forintos béren kívüli juttatást, amelyet a munkaadók év végéig adnának a munkavállalóknak, lényegében a kormány elvetette.

Ugyanis Czomba Sándor szerint egyáltalán nem biztos, hogy ez a legjobb megoldás a probléma kezelésére, pont a minimálbéresek helyzetén nem javítana. „Szerintem ez sokkal jobb ajánlat, ami a kormányzat részéről elfogadható lesz” – fogalmazott az államtitkár, aki jelezte, hogy a konkrétumokról nincs még kormányzati döntés.

A béremeléssel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy egyelőre úgy tűnik, mindhárom fél el tudja fogadni a minimálbér 15 százalékos emelését, a 10 százalékos garantáltbérminimum-emeléssel kapcsolatban ugyanakkor vannak még viták, a munkaadók ennél kevesebbet adnának. Mivel idén a minimálbér január 1-jétől 232 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig 296 400 forintra emelkedett, így egy 15 és 10 százalékos emeléssel a kötelező legkisebb munkabér 266 ezerre, míg a szakmunkás-minimálbér 326 ezerre emelkedne. Az előbbi nettó összege 176 ezerre, az utóbbié 217 ezerre ugorhatna decembertől.