Nagy bejelentés az AI Summiton, ami a magyar gazdaságnak is hajtóereje lehet

ai
2024.09.09. 18:51
Vállalatok és magánszemélyek egyaránt használják a mesterséges intelligenciát, amit konstruktív összefogás mellett a magyar gazdaság fellendítésének szolgálatába is lehet állítani – hívta fel a figyelmet az EY Magyarország. A tanácsadó cég a terület kiaknázása érdekében saját MI-szolgáltatási területet indított, amit Vékási Tamás, a vállalat vezérigazgatója a szeptember 9–10-én két helyszínen, a Magyar Zene Házában és a Néprajzi Múzeumban megrendezett AI Summit konferencián jelentett be.

Ahogy arról több alkalommal is írtunk az Indexen: a mesterséges intelligencia (MI) átszövi mindennapjainkat. Az egészségügyben, az e-kereskedelemben, de akár még a nemek közötti különbségek csökkentésében is szerepet játszhat. Nem véletlen, hogy az EY-t is arra késztetett, hogy MI-vel kapcsolatos szolgáltatás indítson.

„Szakértőink a könyvvizsgálat, az üzleti tanácsadás, a jog, a stratégia és tranzakciók, valamint az adózás területén segítik a hazai vállalatokat a legnagyobb kihívásaik megoldásában, felgyorsítva ezáltal a hosszú távú, fenntartható növekedést. A technológiai átalakulás, a működési hatékonyság, a kiberbiztonság, az ellátási láncok optimalizálása, vagy például a vállalati kockázatkezelés terén szerzett átfogó, mély és sokrétű tanácsadói tapasztalatunk megalapozta, hogy organikusan építhessünk ki erős MI-tanácsadói képességeket. Ma már minden vállalkozás azon gondolkodik, hogyan integrálja a mesterséges intelligenciát a mindennapi működésébe, és ez miként befolyásolja a cég jövőjét. Ilyen körülmények között alapvető fontosságú, hogy a legkiválóbb mesterségesintelligencia-szakértőkkel a lehető legjobb szolgáltatásokat nyújtsuk, ezáltal hatékonyan segíthessük ügyfeleinket abban, miként használják fel az MI átalakító erejét a vállalat teljes spektrumán” – mondta Vékási Tamás, az EY Magyarország vezérigazgatója.

Új szolgáltatás a lehetőségek kiaknázására

A vállalat most induló területe, az EY AI Confidence a mesterséges intelligenciában rejlő üzleti potenciál teljes, felelősségteljes felszabadításáról szól, hogy a hazai vállalatok kiaknázhassák a technológiai fejlődésben rejlő hatalmas lehetőségeket.

„Az EY AI Confidence teljesen integrált megközelítést kínál az MI-tanácsadás és -szolgáltatás területén, biztosítva, hogy az ügyfelek átfogó támogatást kapjanak a mesterséges intelligencia bevezetésének teljes folyamata során, a stratégia kidolgozásától a fejlett technológiai megoldások bevezetéséig” – mondta Erik Slooten, az EY AI Confidence vezető partnere, aki több mint 25 éves vezetői tapasztalattal rendelkezik technológiai területen.

Az üzletág három alapvető pillérre épül:

  • az AI Enterprise Strategy Consulting, vagyis a vállalati stratégiai MI-tanácsadás;
  • a Responsible AI, vagyis a felelős, etikus MI-alkalmazás;
  • valamint az MI-megoldások megvalósítása, vagyis az AI Tech Delivery.

A területért Erik Slooten mellett Tilesch György felel, aki egy globálisan elismert szakértő a vállalati és kormányzati MI-stratégia, valamint a felelős mesterséges intelligencia területén.

„Stratégiai partnerséget kötöttünk az Egyesült Államokban működő PHI Intézettel is, amit Tilesch György alapított és vezet. Ez a szervezet méltán elismert az MI és alkalmazásai terén végzett úttörő tanácsadói, kutatási és fejlesztési tevékenységéről. Az együttműködésünk biztosítja, hogy az EY ügyfelei a legfrissebb globális tudást kapják olyan nagy tapasztalatú mesterségesintelligencia-szakértőktől, akik a gyakorlatban is bizonyítottak” – tette hozzá Vékási Tamás.

De mit értünk pontosan MI-tanácsadás alatt, hogy tudja segíteni a vállalatokat?

Miközben világszerte sok éve végzünk iparágakat átformáló MI-megbízásokat, az elmúlt 2–3 évben lehetőségem volt számos magyar és közép-kelet-európai vállalatot is támogatni az átalakulásban a vezetők MI-tudatosságának növelésétől egészen a mesterségesintelligencia-stratégiájuk kialakításáig, ami természetes kiterjesztése az üzleti stratégiájuknak. Az EY AI Confidence segítségével támogatjuk a vállalatokat és a közszféra szervezeteit abban, hogy az egész vállalatot több MI-megoldáson keresztül erősítsék, így exponenciálisan nyíljanak meg olyan lehetőségek, amelyek valódi értéket teremtenek számukra

– fejtette ki Tilesch György, az EY AI Confidence vezető MI-szakértője.

Hozzátette: az MI által elérhető termelékenységi, hatékonysági és költségmegtakarítási előnyök felismerése egy izgalmas kaland, de számos kihívást is rejt. „Célunk, hogy támogassuk az MI széles körű elterjedését a régióban, mivel a siker érdekében ma már a vezetőknek elengedhetetlen, hogy megfelelően kezeljék ezeket a komplex rendszereket. Mi ezt hitelesen meg tudjuk valósítani, hiszen szakértő csapatunk számos eredményes mesterségesintelligencia-vezérelt átalakulást irányított már minden kontinensen” – mondta.

Miközben maximalizálják a mesterséges intelligencia versenyképességi és bevételnövelő előnyeit, biztosítják, hogy a technológiai etikai irányítása, kockázatcsökkentése és minőségirányítási gyakorlatai elkerüljék a buktatókat, és erősítsék a fogyasztók és a közvélemény bizalmát, amivel biztonságos, etikus MI-megoldást tudnak nyújtani ügyfeleinknek a technológia minden előnyével.

Egymilliárd dollárral a piacvezető szerepért

Az EY globálisan több mint egymilliárd dollárt fektetett be, hogy vezető szerepet töltsön be az MI terén mind az ügyféltámogatás, mind a technológiai képességek tekintetében. „Ahogy korábban említettük, célunk egyértelmű: segíteni a vállalatokat abban, hogy megoldják legnagyobb kihívásaikat, legyen szó adóoptimalizálásról, zöldátmenetről vagy generációváltásról. Most már mindent, amit mi és ügyfeleink végzünk, MI-képességekkel tudunk megerősíteni és kiegészíteni. Mivel a mesterséges intelligencia új megközelítést hozott és egész iparágakat alakít át, biztosítanunk kell, hogy ügyfeleink a legkorszerűbb MI-megoldásokat fejlesszék ki, amelyek etikusak, felelősségteljesek és összhangban vannak stratégiai céljaikkal, ezáltal jelentősen növelve az értéküket” – hangsúlyozta Vékási Tamás.

A vezető szervezetek és a társadalom számára egyaránt exponenciálisan gyorsul és mindent áthat a mesterséges intelligencia térnyerése. Nem lehet kivárásra játszani, hanem a megfelelő, tájékozott, időben hozott döntést kell meghozni. A vállalatoknak és a kormányoknak gyorsan, de okosan kell alkalmazkodniuk ehhez az új, exponenciális valósághoz, különben fennáll a veszélye, hogy lemaradnak. „A legfontosabb szerepünk tanácsadóként, hogy biztosítsuk, a közép-kelet-európai vezetők megfelelő eszközökkel és támogatással rendelkezzenek ahhoz, hogy magabiztosan vezessék be és alkalmazzák az MI-t. Tartós eredmények és komoly sikerek eléréséhez az MI-megoldások teljes spektrumára van szükség, az MI-stratégia kialakításának első lépéseitől kezdve egészen a technológia átfogó megvalósításig. Ezek a kulcsfontosságú képességek most egy fedél alá kerültek, teljesen integrálva” – mutatott rá Tilesch György.

Milyen előnyei lehetnek a magyar gazdaságra nézve?

Az EY feltett célja, hogy katalizátorként működjön az innováció és növekedés terén a magyar gazdaság különböző szektoraiban, mivel segítenek a vállalatoknak és kormányzati szervezeteknek felismerni azokat az MI-integrációs lehetőségeket, amelyeket önmaguktól talán nem vettek volna észre.

Emellett biztosítjuk a szükséges szakértelmet az MI-megoldások hatékony megvalósításához, hogy a szervezetek magabiztosan tudják kezelni a digitális átalakulás komplex folyamatait. Például segíthetünk egy gyártó cégnek bevezetni a gépek prediktív karbantartását, csökkentve a leállásokat, komoly költségeket megtakarítva ezáltal. Vagy támogathatunk egy pénzintézetet intelligens csalásfelderítési rendszerek megvalósításában, hogy megvédjék ügyfeleiket. Az egészségügyben pedig segíthetünk olyan diagnosztikai eszközök fejlesztésében, amelyek gyorsabb és pontosabb eredményeket nyújtanak, javítva a betegellátást

– sorolta Erik Slooten.

Magyarország számára komoly lehetőséget jelent a mesterséges intelligencia erejének kiaknázása. Az MI segítségével az ország nagyobb hatékonyságot érhet el, fokozhatja a termelékenységet, és elősegítheti a nagy hozzáadott értéket biztosító munkahelyek létrehozását. A mesterséges intelligencia számos ágazatban, például a gazdaság szempontjából kulcsfontosságú mezőgazdaságban is képes az innováció ösztönzésére. Ebben az ágazatban a mesterséges intelligencia képes elemezni a műholdképek, a szántóföldi szenzorok és az időjárás-előrejelzések adatait, hogy a gazdák számára hasznosítható felismeréseket nyújtson. Ezek a meglátások magukban foglalhatják a legjobb vetési és betakarítási időpontokat, a pontos öntözési ütemterveket, valamint a műtrágyák és növényvédő szerek célzott használatát. Ez nemcsak hatékonyabb gazdálkodási gyakorlatot eredményez, hanem a hulladékok csökkentése és a vegyszerek használatának minimalizálása révén a környezeti fenntarthatósághoz is hozzájárul.

„Ezen előnyök teljes körű kihasználásához elengedhetetlen a kormányzat, a tudományos élet és a magánszektor közötti együttműködés előmozdítása. A lényeg az, hogy az MI nem csupán technológiai fejlesztés; olyan stratégiai eszköz, amely Magyarországot a fenntartható növekedés és az ellenálló képesség irányába lendítheti” – húzta alá Erik Slooten.

(Borítókép: Németh Emília / Index)