Nem várt hatás: így ránthatja magával a teljes piacot a munkáshitel

További Gazdaság cikkek
-
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt
- Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek
- Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük
- Bevezeti a részletfizetési lehetőséget az MVM
- Nagy Márton helyesnek véli az Index számítását, erre készülhetünk
Biztatóan rajtolt a január eleje óta elérhető munkáshitel: a kormányzati tájékoztatás szerint már az első hónap kétezernél több igénylést hozott, az átlagos hitelösszeg pedig jóval meghaladja a 3 millió forintot. Ennek nyomán egyáltalán nem tűnnek túlzónak a százmilliárdos nagyságrendű éves folyósításról szóló előzetes becslések: ehhez – nagyjából 3,5 millió forintos, átlagos hitelösszeget feltételezve – hozzávetőleg 30 ezer szerződést kellene kötniük a bankoknak egy év alatt.
Az egyik legvonzóbb támogatott konstrukció a piacon
„A munkáshitel viszonylag egyszerűen igényelhető és rendkívül vonzó kondíciókkal elérhető konstrukció, így borítékolható, hogy már az első hónapokban felfut a kereslet iránta” – nyilatkozta az Indexnek Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Hozzátette: a dolgozó, 26 év alatti, legfeljebb középfokú végzettségű fiatalok életkezdését támogatni hivatott konstrukció legnagyobb előnye a kamatmentesség és a viszonylag hosszú futamidő, ami azt eredményezi, hogy a maximális, négymillió forintos összeg igénylése esetén is csak nagyjából 35 ezer forintos törlesztőrészlettel kell számolniuk az érintetteknek. Ráadásul teljesen szabad felhasználású konstrukcióról van szó, ami ugyan támogatja a gyermekvállalást, de a családalapítás nem feltétele az állami kamattámogatás igénybevételének.
Sokan kombinálhatják más termékekkel
Gergely Péter szerint arra is számítani lehet, hogy
a munkáshitel mellé egyéb finanszírozási termékeket is igénybe vesznek majd a fiatalok.
- Ez egyrészt azért lehetséges, mert a munkáshitel törlesztése önmagában nem jelent akkora terhet, ami kizárná más kölcsön felvételét,
- másrészt azért, mert a nagyobb beruházási célok megvalósításánál – például lakás vásárlásánál – a négymilliós hitelösszeg szűk keresztmetszetnek bizonyulhat.
„Ilyen értelemben a munkáshitel pályafutása hasonló lehet a 2019 óta futó babaváró kölcsönéhez, amelynél szintén gyakori az egyéb finanszírozási termék – leginkább lakáshitel – igénylése is” – hívta fel a figyelmet a szakértő.
Azt persze egyelőre nem lehet megjósolni, hogy az új támogatott konstrukciót milyen termékekkel kombinálják majd az érintettek, hiszen szólnak érvek a babaváró kölcsön, a támogatott lakáshitelek, de akár a személyi kölcsön mellett is. Gergely Péter szerint viszont a munkáshitel más kölcsönökkel való kombinációja elsősorban a már több éve dolgozó, viszonylag jó jövedelemmel rendelkező fiataloknál jöhet szóba, illetve azoknál, akik már ténylegesen családalapítást terveznek.
A vállalkozókkal szigorúbbak a bankok
Mivel a munkáshitelnél jól meghatározott – és viszonylag egyszerű – paraméterekkel rendelkező konstrukcióról van szó, nagy különbségek nincsenek az egyes banki ajánlatok között. Eltérés az elvárt jövedelemnél, a munkaviszony hosszánál és a választható legkisebb hitelösszegnél mutatkozik az egyes szolgáltatók között, illetve mutatkoznak kisebb eltérések az előírt minimális futamidőnél is. Jellemző emellett, hogy a vállalkozóként dolgozó igénylőknél szigorúbb jövedelmi feltételeket szabnak meg a pénzintézetek.
- A CIB Banknál alkalmazottként a jelenlegi minimálbér – nettó 193 400 forint – a jövedelmi elvárás, miközben az igénylőnek legalább 18 évesnek kell lennie. Vállalkozóként minimum 12 hónapos folyamatos tevékenységet szükséges igazolniuk – azonos tevékenységi körben – az igénylőknek, és ebben az esetben minimum 215 ezer forintos jövedelem szükséges.
- Az Erste Bank a közelmúltban csökkentett a minimális jövedelemre vonatkozó elváráson, így az alkalmazottaknál itt is legalább a minimálbér összegéhez közelítő – 193 ezer forintos – havi jövedelmet kell igazolni, a vállalkozóknál pedig havi nettó 211 ezer forint az alsó jövedelmi határ. Az Ersténél már félmillió forintos összegben is igényelhető a munkáshitel, viszont a legalább 18 éves életkor itt is elvárás. A kölcsön futamideje 5 és 10 év között lehet a pénzintézetnél.
- A Gránit Bank – egyelőre egyedüliként a piacon – egyszeri jóváírást is kínál a munkáshitel mellé: az ajándékpénz összege ötvenezer forint. Ha pedig a kölcsön igénylője új ügyfélként szelfivel nyit számlát a pénzintézetnél, további 40 ezer forintos, egyszeri jóváírásban részesül, ügyfélajánlással pedig további tízezer forinthoz juthat. Így összesen akár 100 ezer forint is lehet a Gránit Banknál a hitel mellé kapott jóváírás összege. Az akció február végéig tart. A Gránit Banknál egyébként már 17 éves kortól is igényelhető a munkáshitel, és teljes mértékben online lehet igényelni.
- A K&H-nál az alkalmazottként foglalkoztatott igénylők esetében szintén a minimálbér összege az alsó jövedelmi határ, míg vállalkozóként legalább havi nettó 210 638 forintos jövedelmet kell igazolni.
- Az MBH Bank az igénylést megelőző háromhavi, saját névre szóló bankszámlakivonatot vár el az alkalmazottként dolgozó igénylőktől, amelyen háromhavi, egyértelműen azonosítható jövedelem-jóváírás látszódik. (A banknál számlát vezető és jövedelmüket is oda érkeztető ügyfeleknél a kivonatok benyújtására nincs szükség.) A vállalkozóknál legalább egy teljes, lezárt üzleti évet vár el a pénzintézet, havi minimum 250 ezer forintos jövedelem mellett.
- Az OTP Banknál legalább egymillió forintos összegben kell igényelni a munkáshitelt, a futamidő pedig minimum 64 hónapos kell legyen.
- A Raiffeisen Bank a tavalyi minimálbért (177 420 forintot) írja elő jövedelmi minimumként az alkalmazottaknál, míg a vállalkozóknál itt is valamivel 210 ezer forint felett húzódik az alsó határ.
A babaváró és a személyi kölcsön uralja a piacot
A munkáshitel új kihelyezései a fogyasztási hitelek állományát gyarapítják majd: utóbbi a múlt év végén már megközelítette a 4900 milliárd forintot, ezzel új csúcsot elérve. A fogyasztásihitel-portfólióban a babaváró hitelé a legnagyobb, közel 45 százalékos szelet, a személyi kölcsönök 31,4, a szabad felhasználású jelzáloghitelek pedig 14,3 százalékkal részesedtek az év végén a teljes tortából.
Forrás: MNB
„Ez jól mutatja, hogy a fogyasztási hitelek piaca meglehetősen koncentrált Magyarországon, hiszen az állomány bő 90 százalékát három konstrukció adja. Az új szerződéseknél hasonló a helyzet: a tavaly megkötött, közel 1300 milliárd forintnyi új fogyasztásihitel-szerződésből 819 milliárdot a személyi kölcsönök adtak, és a babaváró kihelyezései is megközelítették a 260 milliárdos szintet” – emlékeztetett a pénzügyi szakértő.
A fogyasztási hitelek új szerződéseinek éves összege (milliárd forint) | |
2019 | 1366,6 |
2020 | 1155,0 |
2021 | 1237,3 |
2022 | 1111,7 |
2023 | 984,2 |
2024 | 1294,2 |
Forrás: MNB
(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)
