Vizsgálatokat készít elő a GVH, lecsapnának a trükköző boltokra

2025.03.17. 16:19
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közleménye szerint hétfőtől több alapvető élelmiszer ára is csökkent az árrésstop bevezetésének következtében. A GVH kiemelte, hogy a 2023-ban végzett átfogó vizsgálatok mutattak rá arra, hogy számos élelmiszer árát az indokoltnál nagyobb mértékben emelték meg.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közleményében számol be arról, hogy 2023-ban több átfogó gyorsított ágazati vizsgálatot végzett, amelyek rámutattak, hogy egyes alapvető élelmiszerek árát az indokoltnál nagyobb mértékben emelték meg az élelmiszer-kereskedelem egyes szereplői.

Mint kiderült, a kereskedők jelentős nyeresége a különböző termékeken, mint a tejtermékek vagy a tartós élelmiszerek, nagyban hozzájárult az élelmiszer-infláció jelentős emelkedéséhez. A GVH elnöke, Rigó Csaba Balázs még 2023 márciusában versenypártolási javaslat keretében kezdeményezte az online Árfigyelő rendszer létrehozását, a vizsgálatok tapasztalatai, valamint a nemzetközi példák alapján. 

Úgy fogalmaztak, hogy:

A GVH által működtett, a www.arfigyelo.gvh.hu címen elérhető rendszerben hat nagy kereskedelmi lánc országszerte több mint 1200 boltjában, 78 termékkategóriában, több mint 2000 különböző élelmiszertermék naponta frissülő árai követhetők nyomon.

Valamint az Árfigyelő pontosan mutatja meg az árak változását, így azok csökkenését is. A kormány által elrendelt árréstop bevezetésének következtében az online Árfigyelő rendszer adatai szerint több alapvető élelmiszertermék – tejtermékek, tojás – ára csökkent hétfőn.

Rigó Csaba Balázs a következőket nyilatkozta: „A GVH minden rendelkezésre álló eszközével támogatja az élelmiszerárak letörését célzó kezdeményezéseket. A nemzeti versenyhatóság a magyar emberek oldalán áll, kész a beavatkozásra, új vizsgálatok megindítására is. Szilárd meggyőződésem szerint az árrésstop meghatározott időszakra vonatkozó, átmeneti alkalmazása a magyar emberek – elsősorban a családok és a nyugdíjasok – érdekét szolgálja.”

Nagy Márton szerint már márciusban érezhető lesz az árrésstop hatása

Már márciusban lehet gyenge nyoma az élelmiszerárrés-szabályozásnak a nemzetgazdasági miniszter szerint. Nagy Márton új javaslatot vár a bankoktól is a számlaköltségek csökkentésére.

A miniszterelnök szerint érvényesül az árrésstop teljes hatása, ami 2 százalékponttal csökkentheti az élelmiszer-inflációt, és így áprilisban 7 százalék alá mehet ebben a szegmensben a drágulás mértéke.

Az élelmiszerárak mellett az NGM a banki díjszabásokat is figyeli. Nagy Márton megismételte: úgy látják, hogy a bankszámladíjak elszálltak, sokkal gyorsabban emelkedtek, mint akár a lakossági tranzakciós díjak áthárításából ez következne, ami nem elfogadható. Jelezték a bankok számára, hogy a családok és a nyugdíjasok számára szeretnének egy speciális Alapszámla -csomag-ajánlatot kérni. A bankszövetségtől érkezett első javaslat gyenge – értékelt a miniszter.