Kibertámadás érte az Ikeát, óriási összeget bukott a vállalat
November 27-én, két nappal a Black Friday napja előtt érte a kibertámadás a bútorláncot, ami miatt technikai problémák adódtak az online felületeiken. A bulgáriai, ciprusi, görögországi és romániai üzleteket üzemeltető Forlis Group az elszenvedett károkat 20 millió euróra becsülte. A csoport vezérigazgatója azt mondta, ebből 5 millió már 2025-ben keletkezett.
„Az incidens átmeneti fennakadásokat okozott az üzletek utánpótlásában, elsősorban a lakberendezési szegmensben (IKEA-üzletek) és az e-kereskedelmi tevékenységben 2024 decembere és 2025 februárja között” – közölte a csoport a sajtóközleményben a Portfolio cikke szerint.
Dimitris Valachis elárulta, egy centet sem fizettek a zsarolásért, a megtámadott rendszert pedig külsős kiberbiztonsági szakértőkkel állították helyre.
Az első támadást még több követte, ezeket azonban már sikeresen elhárította a svéd bútoróriás. A vizsgálatban nem találtak bizonyítékot adatlopásra, sem adatszivárgásra. Bár az eset óta hónapok teltek el, a támadást mindeddig egyetlen zsarolóvírus-csoport sem vállalta magára, minden bizonnyal azért, mert a céljukat nem sikerült elérni.
