Nagy Márton: Az árletörés következő lépése a biztosítások
További Gazdaság cikkek
-
Nagyhatalmi alkuk kavalkádjában vagyunk, és ez a pénztárcánkat is érinti
- Ide nem kell árrésstop, nem akarnak idén sörárat emelni a hazai fesztiválok
- Több mint harminc embernek egyetlen számon múlott hogy milliomos legyen
- Nyugat-Európát sokkolták Donald Trump bejelentései, küszöbön a rendszerváltás
- Aranykapu nyílt Keleten: tárt karokkal várják a magyarokat
Az élelmiszerek árcsökkentése, a bankszektorban és a telekommunikációs szektorban a díjemelések megállítása után most a biztosítókon van a sor – közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Facebook-oldalára csütörtökön feltöltött videójában.
Az első három hónapban az látszik, hogy a szolgáltatói infláció megragadt 10 százalékon – mondta a miniszter hozzátéve: „a biztosítói szektor igencsak ludas ebben, a biztosítások ára 16,5 százalékkal emelkedett”.
„A biztosítások, mint a lakásbiztosítás, a gépjárműbiztosítás vagy az életbiztosítás, nagyon megdrágult. Számunkra az az elfogadható, ha a díjak ebben az évben nem emelkednek, az inflációs díjemeléstől eltekintenek a biztosítók, ahol már végrehajtották, ott visszacsinálják. Miközben, még egyszer a lakás-, a gépjárműbiztosítás összege emelkedik természetesen a infláció mellett. Tehát a biztosítás az nem sérül, nincs alulbiztosítás” – fogalmazott a miniszter.
Ezen a héten tárgyalunk, jövő héten tárgyalunk, két hét múlva hétfőn fogunk újra találkozni. Ha ezt meglépik a biztosítók, akkor ez rendben van, önkéntes vállalásként el fogjuk tudni fogadni. Ha nem lépik meg, akkor be fogunk avatkozni szabályozó eszközökkel
– figyelmeztetett a miniszter.
