Kocsmából jelentkezett be a kormánybiztos, sokakat érintő bejelentést tett

2025.04.26. 09:01
A március végén meghirdetett, falusi kiskocsmáknak juttatandó pályázaton ezentúl már nemcsak az 1000, hanem a 2000 fő alatti települések vendéglátósai is pályázhatnak. Gyopáros Alpár kormánybiztos ezt egy Tolna vármegyei kocsmából jelentette be, ahol a hely tulajdonosa mesélt a régi időkről, amikor még több százan is megfordultak egyszerre a helyen.

A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy kibővítik az eddig az 1000 fő lélekszám alatti településeken üzemelő kiskocsmák támogatását a legfeljebb 2000 fős lélekszámmal bíró településekre is. Gyopáros Alpár a Facebookra feltöltött videójában a Tolna vármegyei Gerjen település egyik kiskocsmájából jelentkezett be, ahol közölte a program kibővítését.

A helyi kocsma tulajdonosa a kormánybiztosnak elmondta, régen annyian jártak a helyre, hogy „nem tudtál ledobni egy 5 forintost, annyi ember volt”. Elmondása szerint a legjobb időszakban akár 3-400 ember is megfordult a kocsmában, ahová nemcsak gerjeniek jártak, hanem más településekről is érkeztek. A kocsmatulajdonos elmondta, az ilyen helyek összejöveteli lehetőségnek számítottak; fociedzés után ők maguk is mindig beültek, a fiatalok pedig péntekenként és szombatonként látogatták meg a kocsmát, ha éppen nem volt más rendezvény.

Gyopáros Alpár a videóban elmondta, a kiskocsmák hárommillió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak, amit működési költségre vagy akár energetikai beruházásra is fordíthatnak. A kormánybiztos hangsúlyozta, szükség van a kiskocsmákra mint falusi találkozási pontokra.