Négyszeres túljegyzés mellett bocsátott ki újabb kötvényt az MBH Bank
Újabb sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre az MBH Bank – közölte közleményében a hitelintézet. A bank első nemzetközi Tier 2-es kötvénykibocsátása iránt közel négyszeres volt az érdeklődés: több mint 700 millió euró értékben érkeztek ajánlatok a 200 millió euróra meghirdetett kibocsátásra.
A tízéves futamidejű, öt év után visszahívható kötvényeket 6,875 százalékos kamattal bocsátják ki, a tervek szerint május 8-i értéknappal.
Az ajánlatok 85 százaléka nemzetközi befektetőktől érkezett, ami a bank szerint jól mutatja, hogy az MBH-t egyre inkább jegyzik a külföldi tőkepiacon is. A mostani kibocsátás a bank számára nemcsak mérete miatt számít mérföldkőnek, hanem azért is, mert ez az első ilyen típusú (Tier 2-es) tranzakciójuk. A kibocsátást az MBH Befektetési Bank koordinálta három befektetési bankkal együtt, a hazai intézményi értékesítés is az MBH szervezésében zajlott.
Turbulens és bizonytalan piaci környezetben is erős érdeklődést tapasztaltunk. A sikeres tranzakció azt jelzi, hogy az MBH nevét ismerik és keresik a nemzetközi piacokon is
– mondta Krizsanovich Péter, az MBH Bank vezérigazgató-helyettese.
A bank az év elején már sikeresen bocsátott ki MREL-kötvényt, mostani lépésüket a nemzetközi jelenlét erősítésének újabb állomásaként értékelik.
