Szijjártó Péter felfedte, mitől nőhet ugrásszerűen a magyar GDP
További Gazdaság cikkek
- Határozott tervei vannak a mesterséges intelligenciával az iparkamara elnökének
- Az Európai Parlament újabb vámokat vetett ki orosz és belorusz termékekre
- Százmillió forintot utalt át csalóknak egy magyar nyugdíjas
- Hadiipari vállalatban szerzett tulajdonrészt Habony Árpád
- A nemzetgazdasági miniszter elárulta, hogy hosszú távon mire alapoznának
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter a török energiaügyi miniszterrel közös sajtótájékoztatóján a Központi Statisztikai Hivatal első negyedéves GDP-adataival kapcsolatban leszögezte, hogy a BMW és a CATL termelése idén megkezdődik, a BYD-gyár építése gőzerővel halad, valamint a Mercedes második gyárának építése is lassan befordul a célegyenesbe.
„Amint ezek a gyárak termőre állnak, és csak hónapok választanak minket el ettől, a magyar GDP ugrásszerűen meg fog nőni. Tehát az elmúlt években megkötött beruházási megállapodások a következő negyedévekben már bőven látszani fognak a GDP-növekedési adatokban, efelől mindenkit megnyugtathatok” – jelentette ki.
Ezt követően éles tiltakozását fejezte ki az Európai Néppárt azon törekvései ellen, amelyek szerinte a háború meghosszabbításáról és cserébe Ukrajna extra gyors európai uniós csatlakozásáról szólnak.
Szijjártó Péter Olha Sztefanyisina európai ügyekért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes előző napi látogatásával kapcsolatban elmondta, nemrég abban állapodott meg ukrán kollégájával, hogy a két ország delegációt jelöl ki a kárpátaljai magyar közösség helyzetének ismételt áttekintésére.
Én tíz éve négy különböző ukrán külügyminiszterrel dolgoztam együtt ebben a témában, és bár szavakban mindig elkötelezettek voltak ebben a kérdésben, de az ukránok tettei aztán mindig az ellenkezőjükre fordultak
– fűzte hozzá.
Mi továbbra is szívesen vesszük a tárgyalásokat, s egyeztetünk folyamatosan, de most már nem beszélni kéne erről az ügyről, hanem az ukránoknak lépni [...] Nem bonyolult a helyzet: 2015-ig volt egy jogi helyzet, azt kell helyreállítani. Tehát meg kell csinálni azoknak a törvényeknek az ellenkezőjét, amit 2015 óta csináltak, és amikkel elvették a magyarok jogait
– összegzett Szijjártó Péter, aki bár úgy véli, csak hónapok választanak minket el attól, hogy magyar GDP ugrásszerűen meg fog nőni.

Megjöttek a GDP-adatok
A legfrissebb jelentések szerint Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2025 első negyedévében a nyers adatok szerint stagnált, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján 0,4 százalékkal alulmúlta az előző év azonos időszakit.
Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint – a gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal mérséklődött.
Az ipar és az építőipar teljesítménye továbbra is gyenge – bár utóbbinál már látszik némi fellendülés. A mezőgazdaságot a fagykárok és a ragadós száj- és körömfájás járvány sújtja. Az ipari adatokkal kapcsolatban külön kiemeltük: a termelékenység úgy csökken, hogy közben reálbér-növekedés van – ez atankönyvek szerint komoly problémát eredményezhet .
A gazdaság jelenleg egyértelműen stagnál: miközben a belső fogyasztás élénkülése húzná a növekedést, a külső környezet továbbra is fékezi azt.
Az európai, különösen a német gazdaság gyenge teljesítménye, a beruházások elmaradása, valamint a globális kereskedelmi feszültségek érezhetően visszafogják a hazai gazdaságot.
Jó példa, hogy a berlini kormány előrejelzése szerint a német gazdaság a korábban várt 0,3 százalékos növekedés helyett idén stagnálni fog, elsősorban a vámháborúk okozta bizonytalanságok miatt. Fontos kiemelni, hogy a márciusi magyar adatok szerint 4 millió 701 ezer fő dolgozott, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalékon állt.
Március utolsó napján a kormány lefelé módosította a 2025-re vonatkozó gazdasági növekedési előrejelzését: a korábban várt 3,4 helyett csak 2,5 százalékos bővüléssel számol a kabinet. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) március végén közzétett előrejelzése sávos becslést tartalmazott, amelynek középső értéke 2,4 százalékos gazdasági növekedést valószínűsít az idei évre.
