Itt a legnagyobb áttörés a fogyásban: megérkeztek a súlycsökkentő gyógyszerek

Bajnok Lászlót először arról kérdeztük, ki felelős azért, ha nem tudunk lefogyni: emberi gyengeségünk, tehát akaraterő-hiány, vagy netán rajtunk kívülálló okok torpedózzák meg verejtékes erőfeszítéseinket?

Ez nem akaraterő kérdése, alapvetően egy betegség

„Paradoxonnak tűnik, hogy a súlyfelesleg miatti direkt vagy indirekt hibáztatás hiba lenne, de ez nem ment fel az egyéni felelősség alól” – fogalmazott, majd kifejtette: a testsúly alakulása mintegy 70 százalékban genetikai és epigenetikai meghatározottságú. Egy szemléletes hasonlattal élt: genetikai örökségünk olyan, mint egy hardver, amelyre az élet első éveiben, különösen az intrauterin (méhen belüli) és a korai életkori hatások során epigenetikai „programozás” kerül.

Génjeinkben van a hiba?

Az epigenetikai változások, mint az anya táplálkozási szokásai, dohányzása vagy az energiaellátottság szintje, mély nyomot hagynak az utód génműködésén.

Az elhízás genetikai háttere is rendkívül összetett. A professzor szerint több mint 300 gén játszik szerepet a testsúly szabályozásában, és szinte sosincs egyetlen domináns „elhízásért" felelős gén. Inkább sok apró hatás, polimorfizmusok összessége alakítja ki a hajlamot.

A genetikai polimorfizmus az elhízás szempontjából azt jelenti, hogy az emberek genetikai állományában bizonyos apró eltérések (variációk) fordulnak elő, amelyek befolyásolják az elhízásra való hajlamot. Ezek a kis elváltozások hatással lehetnek például az éhségérzet szabályozására, az anyagcserére, a zsír tárolására vagy a testmozgás hatékonyságára, egyfajta sok lúd disznót győz alapon tolnak minket az elhízás felé. Az alkat és a későbbi környezeti hatások között többszörös kapcsolat van.

Az ősagyunk is megtorpedózza a fogyásunk

A szakértő rámutatott, hogy testünk alapvetően védekezik a súlycsökkenés ellen.

A hipotalamusz, az ősagyunk része fogja beállítani azt, hogy körülbelül milyen legyen az étvágyunk és a hőtermelésünk

– magyarázta. Amikor fogyunk, szervezetünk ellenáll, ezt egy példával érzékeltette: „Ha az illető 10 kilót fogy, akkor egyrészt hozzávetőleg háromszázzal kisebb lesz a kalóriaigénye azért, mert csökken a testtömege, másrészt további háromszázzal azért, mert a hipotalamusza ellenkormányoz, hogy visszaállítsa azt a súlyt, amit ideálisnak gondol.”

Bajnok László ezt evolúciós szempontból is megvilágította: „Az emberiség történetének több mint 99,9 százalékában az átlagos kalóriabevitel alacsony volt, nem haladta meg az 1500 kilokalóriát. Ez a malthusi csapda volt. Ha több volt a táplálék, akkor nagyobb volt a népszaporulat, és több táplálékra volt szükség, ez viszont éhezéshez vezetett, és csökkentette a túlélési esélyeket. A túlélés záloga az volt, hogy ki tud a nem ínséges időkben minél többet elraktározni.”

Az agyunk tehát nem alkalmazkodott még a modern idők bőségéhez, így az ősagyunk örömére elképesztő mennyiségű kalóriát, így pluszkilókat tudunk felhalmozni.

Ezt fejtette ki cikksorozatunk előző részében Mezősi Emese endokrinológus-professzor, aki rávilágított: hormonrendszerünk nincs felkészülve a modern világ kihívásaira.

Emellett a hormonok is kulcsszerepet töltenek be az étvágy és az anyagcsere szabályozásában. A hagyományos endokrinmirigyek mellett a zsírszövet által termelt leptin és a bélrendszer enterohormonjai – mint a GLP-1 – közvetlenül befolyásolják az étvágyat és az energiafelhasználást. A bélflóra összetétele is szoros kapcsolatban áll az enterohormonok termelődésével, így ennek abnormális állapota is étvágynövekedést és elhízást idézhet elő.

Ezért nem működik a diéták és életmódváltások többsége

Az életmódprogramok fontossága vitathatatlan az egészség javítása érdekében, azonban a nagy vizsgálatok tanulsága szerint ezek súlycsökkentő hatékonysága erősen korlátos, véli a szakember. A hipotalamusz egy olyan beállítási pontot tart fenn, amely a testsúly védelmét szolgálja, még akkor is, ha az extrém elhízást jelent. Fogyás esetén az agyi szabályozás is a visszahízást serkenti.

Korábban a Szent Imre kórház lipidológiai osztályán készítettünk riportot, megkérdeztük a szakterület hazai főszereplőjét, dr. Bedros J. Róbertet, az intézmény főigazgatóját is, aki a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság alapító elnöke. Szerinte hogyan fogyjunk le? Riportunkat ide kattintva olvashatja el.

Az emberi történelem nagy részében az éhezés volt a meghatározó, és a genetikai szelekció is ezen alapult. Az ipari forradalom óta drasztikusan megnőtt az átlagos kalóriabevitel, de a biológiai mechanizmusaink nem tudtak ilyen gyorsan alkalmazkodni.

A professzort arról is kérdeztük, hogy az elhízottak többsége milyen eséllyel tud fordítani az életén, és tartósan lefogyni.

– árulta el. Konkrétabban elmondta, hogy a különböző súlycsökkentő programokban részt vevő betegek közül:

• A gyógyszeres kezelés nélkül csak kis részük éri el a legalább 10 százalékos fogyást. Így a klinikai vizsgálatokban az életmód-terápia és placebo kombinációjával általában a résztvevők kevesebb mint 15 százaléka éri el a 10 százalékos súlycsökkenést, amit ma az obezitológia fő sikermutatójának tartunk.
• Akik elérik ezt a célt, azok nagyobb része idővel visszahízik.
• Ezzel szemben a modern gyógyszerek állandó használatával (például nagy adagú, a cukorbetegségben szokásost jóval meghaladó dózisú szemaglutiddal vagy közepes adagú tirzepatiddal) a betegek körülbelül kétharmada tartósan le tudja adni a legalább 10 százalékot.

A professzor idézte Stunkard-ot, egy nemzetközileg elismert obezitológust, aki régen cinikusan azt mondta: „az elhízottak nagy része nem kap kezelést, aki kap kezelést, az nem fogy, aki mégis lefogy, annak a nagy része meg visszahízik”.

– világított rá a professzor. Szerinte a kizárólag életmódváltásra alapozó módszerekkel általában nem lehet tartós és jelentős súlycsökkenést elérni. Van aki szép eredményt ér el, de rendszerszerűen nem vagyunk kellően hatékonyak. Magyarország az elhízás szempontjából az EU legterheltebbjei közé tartozik. Noha világszinten még súlyosabb a helyzet, elsősorban a trendek tekintetében, hazánkban is komoly népegészségügyi problémát jelent az elhízás.

Az endokrinológia legnagyobb modern áttörése: a súlycsökkentő gyógyszerek

A professzor szerint a jövő a gyógyszeres kezelésben rejlik. „Ugyanúgy, mint a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség esetében, a gyógyszeres kezelésben látom a megoldás igazi kulcsát. Az egyre hatékonyabb, egyre biztonságosabb gyógyszerek elterjedésében” – vallja. Ezekkel már közelíteni lehet a súlycsökkentő célzatú gyomorműtétek eredményeihez, de a betegek sokkal szélesebb köre számára elfogadható módon.

– magyarázta Bajnok László. „A jelenlegi modern, vényköteles súlycsökkentő készítmények, például az enterohormon agonisták hatékonyságát nagy klinikai vizsgálatok igazolják” – világított rá.

A szemaglutid nevű hatóanyag nagy adagja egy új vizsgálat szerint képes csökkenteni a szív-érrendszeri kockázatot, még akkor is, ha maga a testsúly nem csökken szignifikánsan.

Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy ezek a kezelések drágák, és súlycsökkentő célzattal NEAK-támogatás Magyarországon nem érhető el rájuk. Az is fontos, hogy ezeket a gyógyszereket ne keverjük össze azokkal a táplékkiegészítő készítményekkel, amelyek hirdetéseit az internet feldobálja, ezek többsége ugyanis a nem javasolt kategóriába tartozik a professzor szerint.

Ez lehet a legjobb étrend

Bajnok László professzor több különböző étrendről is kifejtette a véleményét interjúnkban: „a nagy nemzetközi ajánlások a mediterrán étrendet értékelik a legpozitívabban, de más megközelítések is elfogadottak”.

A mediterrán étrendről elmondta:

• A legjobbnak összességében a mediterrán étrendet tekintik. Ez csökkentett szénhidráttartalmú, de nem szénhidrátszegény.
• Tartalmaz fél kiló zöldség-gyümölcsöt, van benne teljes kiőrlésű gabona, növényi olajok, hal, zsírszegény tejtermékek és húsfélék módjával.
• A mediterrán étrendet követők ugyan viszonylag mérsékeltebb súlycsökkenést értek el egy nagy, véletlen besorolásos vizsgálatban, mint a szénhidrátszegényen étkezők, de hosszú távon tudták tartani, azaz nem híztak annyira vissza.
• Az egészség szempontjából ez az étrend tartható a legbiztonságosabban.

A professzor szerint Magyarországnak érdeke, hogy étrendje mediterrán irányba tolódjon. Ezt támogatja a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének az Okostányér programja, ami megítélése szerint „egy átmenetet képez a mediterrán és a hagyományos magyar étrend között, jó orientációt jelentve”.

A vegán étrendről ezt mondta:

• „Az a probléma vele, hogy nagyon könnyű hiányállapotokba kerülni, ha nem kellően komplett.”
• „Alapvetően nem tartjuk megváltásnak, mint ahogy egyik diétát sem” – sem a súlyproblémák, sem a cukorbetegség, sem az érelmeszesedés szempontjából.
• A legnagyobb gond, hogy a „tömegek” számára nem vagy nehezen követhető. És az átmeneti diéta visszahízáshoz vezet.

Egyéb étrendekről is beszélt:

• Az elhízással foglalkozó nemzetközi irányelvek „nagyon megengedőek” és többféle megközelítést is elfogadnak. Az egészen szénhidrátszegénytől a hagyományos zsírszegény étrendig terjed a paletta.
• A ketogén étrenddel kapcsolatban „alapvető biztonságossági aggályok vetődtek fel”. Az időszakos éhezés – így annak egyik formája az időkorlátos – mérsékelt hatékonyságú, de metabolikusan ígéretes, ugyanakkor a kihagyott étkezésekről megjegyezte, hogy „ismételten jelennek meg olyan publikációk, hogy a kihagyott étkezésnek negatív hatása van a szív-érrendszerre”.

Leszögezte, fontos, hogy az étrend változása tartósan elfogadható legyen, ne átmeneti, „fogyókúra”!

A tévhitek és az „inzulinrezisztencia szindróma” problémája

Bajnok professzor határozottan cáfolta az inzulinrezisztencia szindróma körül kialakult tévhiteket, amelyek ezt mint önálló betegséget okolják az elhízásért és megannyi más problémáért. „Van egy általánosan elterjedt, mesterségesen gerjesztett téveszmerendszer az inzulinrezisztencia szindrómával kapcsolatban.” 

„A mindennapi gyakorlatban úgy látom, hogy ezzel próbálják magyarázni, hogy »nem csoda, hogy elhízott vagyok, lehangolt vagyok, hogy ilyen-olyan tüneteim vannak«, például fokozott szőrnövekedés meg bőrszárazság, és így tovább, mert hát inzulinrezisztencia szindrómám van.”

A valóság ezzel szemben az, hogy eszünk-iszunk, annyi a súlyunk amennyi, és ennek hatására kialakul egy bizonyos inzulinrezisztencia, amit számos tényező határoz meg: elsősorban az alkat, továbbá a testsúly, a táplálék összetétele, mozgás, a bélflóra és egyebek, együttesen

– fejtette ki. Az inzulinrezisztencia aztán hozzájárul a – létező és káros – metabolikus szindrómához.

Az inzulinrezisztencia kapcsán Bajnok László kifejtette, valójában az inzulinrezisztencia egy sejtszintű védőmechanizmus: amikor a sejtek túltelítettek energiával, csökkentik az inzulin iránti érzékenységüket. Ebből adódik, hogy valójában az inzulinrezisztencia a súlyfelesleg következménye, nem oka.

A visszahízás veszélyei és a fenntartható súlycsökkentés

Az endokrinológus kiemelte a visszahízás problémáját: „A leadott súly 25 százaléka durván zsírmentes tömeg, elsősorban izom, és a visszahízás során ez kisebb mértékben jön vissza, tehát tulajdonképpen ilyenkor az izmot zsírra cseréljük”. Ez azért veszélyes, mert csökken a kalóriaigényünk, mivel azt főleg az izomtömeg határozza meg. Sokaknál megfigyelhető a testsúly ingadozása, azaz a jojó-effektus, ezzel kapcsolatban egy súlyos veszélyre figyelmeztet:

Éppen ezért az obezitológiai szakma ma a megalapozott, fenntartható súlycsökkentésre helyezi a hangsúlyt. A professzor saját praxisában is a fokozatosság elvét követi: „Az első vizit alkalmával például nem tűzök ki célt. Még a kalóriáról se beszélek. Barátkozunk a kórfolyamatokkal és a teendőkkel. Olyanokról beszélek, hogy érdemes lenne elmenni dietetikushoz, úgy, hogy előtte egy hétig vezessen étrendi naplót, arról, hogy mit és hogyan mozog, s hogy minden héten írja fel a testsúlyát.”

Csak később, a fejlődés látható jelei után beszél a konkrét célokról: úgy kell megcélozni azt a bizonyos tíz százalékos súlyvesztést, hogy az később ne jöjjön vissza. „Tehát ha jól érzi magát, nem szenved, nem éhezik, nincsenek falási rohamok, akkor ez egy fenntartható súlycsökkenést eredményezhet” – összegezte Bajnok professzor.

(Borítókép: Bajnok László. Fotó: Nagy Tamás / Economx)