Demográfiai katasztrófa: a főállású anyaság elismerését szorgalmazzák

A 21. század egyik legnagyobb előttünk tornyosuló kihívásáról, a demográfiai folyamatokról, pontosabban azok kedvezőtlen alakulásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Magyar Közgazdasági Társaság (MK) demográfiai szakosztálya Globális trendek és a beavatkozás szintjei címmel, melyben többek között a GDP-növekedés és a csökkenő termékenység összefüggéseiről értekeztek szakértők.

„A globális demográfiai folyamatok napjaink társadalmi-gazdasági rendszereinek egyik legmélyebb és legkevésbé kezelt kihívását jelentik” – adta meg az alaphangot Tóth I. János filozófus, demográfus, a Szegedi Tudományegyetem habilitált docense, aki átfogó képet adott a világot átalakító népesedési trendekről. Rámutatott, hogy az emberiség hosszú növekedési korszaka véget érni látszik, és egy új korszak küszöbén állunk: az ajtón belépve a népességfogyás korszaka vár ránk. Ez a változás azonban nem csupán számszerű kérdés, hanem gyökeresen új helyzetet teremt társadalmi, gazdasági és civilizációs szinten is – jelezte.

1950 óta csökken a termékenységi ráta

A filozófus-demográfus két alapvető, egymással összefüggő globális demográfiai megatrendet azonosított. Az egyik a születéskor várható élettartam folyamatos és jelentős emelkedése, a másik a termékenységi arányszám – vagyis az egy nőre jutó gyermekek száma – világméretű csökkenése. Előbbi jelenség a modern orvostudománynak, a közegészségügy fejlődésének, valamint az életszínvonal általános emelkedésének köszönhető. Míg 1900-ban a globális várható élettartam alig haladta meg a 30–40 évet, mára ez az érték sok országban eléri, sőt meghaladja a 70–80 évet. Ezzel párhuzamosan azonban a termékenységi arányszám 1950 óta világszerte – de különösen a fejlett országokban – meredeken csökkenni kezdett, és mára sok régióban a népességszám fenntartásához szükséges 2,1-es szint alá esett.

Ezek a folyamatok természetesen nem mindenhol azonos ütemben és mértékben zajlanak. Míg Afrikában még mindig viszonylag magas, 4 körüli a termékenységi ráta, és a születéskor várható élettartam sok országban még csak most lépte át a 60 évet, addig Európa, Óceánia és Észak-Amerika társadalmai már hosszú évtizedek óta alacsony termékenységgel és magas életkilátásokkal élnek – amiből nem túl nehéz feladat visszafejteni az „öregedő Európa” jelenséget. Míg korábban csak a leggazdagabb országokban figyelhettük meg a népességfogyás jeleit, ma már a világ országainak több mint kétharmada – köztük olyan országokkal, mint India vagy Kína – olyan alacsony termékenységi mutatókat produkál, amelyek hosszú távon elkerülhetetlenné teszik a népességcsökkenést.

Tóth János felhívta a figyelmet az úgynevezett gazdasági demográfiai paradoxonra, mely szerint

Ez az ellentmondásosnak tűnő jelenség különösen élesen látszik az olyan fejlett országok esetében, ahol az egy főre jutó GDP meghaladja a 40 ezer dollárt (14,6 millió forint), a termékenységi ráta mégis 1,5 alatt van. Ezzel szemben a legszegényebb afrikai régiókban, ahol az egy főre jutó GDP alig 1800 dollár (658 ezer forint), a termékenység meghaladja a 4-es szintet.

Ez a tendencia arra utal, hogy a gazdasági jólét, az oktatás, a városiasodás és a nők társadalmi szerepének változása olyan életformát alakít ki, amely nem kedvez a gyermekvállalásnak

– summázta a szakértő.

Magyarországon sem jó a helyzet

A hazai adatok sem festenek derűsebb képet. Magyarországon az elmúlt évtizedekben emelkedésnek indult a születéskor várható élettartam, különösen a rendszerváltást követően, de a Covid–19-járvány jelentősen visszavetette ezt a folyamatot. Ami a termelékenységet illeti, az arányszám 2020-ra elérte az 1,55-ös értéket, ám 2024-re visszaesett 1,38-ra. A nők átlagosan 28 évesen hozzák világra első gyermeküket, amely elmarad az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) 30 éves átlagától, ám a trend világos: a gyermekvállalás egyre későbbre tolódik, miközben a gyermektelen nők aránya növekszik. Japánban ez az arány már eléri a 28 százalékot, Magyarországon jelenleg 17 százalék, „ami aggasztó tendencia”. (Orbán Viktor 2023-as tusnádfürdői beszédében úgy fogalmazott a kedvezőtlen demográfiai folyamatokról: „Nagy bajban vagyunk, ezért a lehető legtöbb erőforrást kell a családtámogatások irányába csoportosítani.”)

Tóth János külön figyelmet szentelt annak a kérdésnek, hogyan alakul a népességváltozás a születési és halálozási adatok tükrében, különös tekintettel a korstruktúrára és a migrációs mozgásokra. Három területet különített el.

• Az első kategóriába tartozik Afrika, ahol bár csökken a termékenység, a fiatalos korstruktúra miatt a születésszám még mindig jóval meghaladja a halálozást, így a népesség növekedése továbbra is folytatódik – bár csökkenő ütemben.
• A második csoport példája India, ahol a termékenység 2 körül mozog, és a népességnövekedés lassul.
• A harmadik kategóriába sorolhatók a fejlett országok, ahol az alacsony termékenység és az idősödő társadalom miatt a születésszám már nem képes ellensúlyozni a halálozást, így a népességszám csökken.

Az előrejelzések szerint a következő évtizedekben Kelet-Európa népessége drámai mértékben zsugorodik. A balti országok esetében a jelenlegi trendek folytatódása esetén a népesség harmadára csökkenhet 2050-re, míg Bulgáriában akár az ötödére is visszaeshet. „A demográfiai hanyatlás nem pusztán egyéni döntések összessége, hanem komplex társadalmi, gazdasági és kulturális mintázatok eredménye. Ez nem sci-fi, hanem statisztikai realitás” – mondta a filozófus-demográfus. A kelet-európai régióban a népességfogyás nemcsak a termékenység csökkenésével, hanem az elvándorlással – főként a nyugat-európai országok irányába – is összefügg. Ezzel szemben Nyugat-Európában a népességszámot sok esetben kizárólag a bevándorlás képes stabilizálni.

A világ népessége valószínűleg már ebben az évszázadban eléri történelmi csúcspontját, majd csökkenni kezd. Egyes előrejelzések szerint ez már 2060 körül bekövetkezhet, míg mások a 2090-es évekre teszik ezt az áttörést. „Ez a fordulat alapjaiban változtatja meg az emberiség helyzetét: míg korábban a társadalompolitikák és a gazdasági rendszerek a növekedésre, a terjeszkedésre és az utánpótlásra épültek, a jövőben az alkalmazkodás, az erőforrások szűkülése és az időskori dominancia válhat meghatározóvá” – vetített előre nem túl üdítő képet Tóth János.

Magyarország számára különösen tanulságos lehet ez a globális folyamat. Az ország már 1981 óta a népességfogyás korszakában él. „Ez a hosszú tapasztalat, bár súlyos társadalmi következményekkel járt, lehetőséget is adhat arra, hogy hasznos tanácsokat és mintákat nyújtson más, most belépő országok számára. A népesedés kérdése ugyanis nemcsak statisztika, hanem morális, gazdasági és kulturális kihívás is. A népességfogyás nem feltétlenül katasztrófa, de csak akkor kezelhető, ha nyíltan beszélünk róla, megértjük az okait, és hosszú távon gondolkodunk a következményekről” – mondta Tóth János.

Csodaszer nincs, komplett megoldásra van szükség

Kérdés azonban, milyen megoldások, kezelési módok állnak rendelkezésre a demográfiai kihívásokra válaszul.

„A demográfiai válság komplex, sokrétű társadalmi probléma, amelyre nem adható egyszerű, egydimenziós válasz” – mondta Platthy Iván, a Horn-kormány Miniszterelnöki Hivatal egyházi ügyekért felelős címzetes államtitkára (1995–1998).

„Nem pillanatnyi anomáliáról, hanem tartós, globálisan megfigyelhető folyamatról van szó. A fejlett országok – különösen az OECD-régiók – népessége csökken, miközben a fejlődő régiók, különösen Afrika, továbbra is erőteljes növekedést mutatnak. Ez átrendezi a világ civilizációs erőviszonyait, és egyes régiókat, kultúrákat le-, míg másokat felértékel” – mutatott rá Mádi László közgazdász, a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola főiskolai tanára.

A társadalmak többsége ugyan érzékeli a változást, mégsem kezeli válságként, hanem fokozatosan alkalmazkodik, ami a „megfőtt béka szindrómához” vezet.

Az individualizálódó, fogyasztóorientált kultúra háttérbe szorítja a családalapítás gondolatát, amit tovább súlyosbít, hogy a magasabb életszínvonal paradox módon inkább a gyermekvállalás ellen hat

– erősítette meg a közgazdász Tóth János fenti szavait.

Némiképp árnyalta a képet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezető közgazdasági szakértője. „Egyes országok válságként kezelik a népességcsökkenést. Dél-Korea például nemzeti vészhelyzetként deklarálta a termékenységi ráta drámai zuhanását, míg Japán már évtizedek óta küzd a problémával. Európában Lengyelország, Spanyolország és Magyarország is aktív intézkedéseket hozott a születésszám emelésére” – húzta alá Asztalos Péter.

Felhívta a figyelmet, hogy a gyermekvállalás nem kollektív döntés, mint például a környezetvédelem, hanem „mélyen személyes, ritkán ismétlődő és összetett döntési folyamat”. Sokan nem előre eldöntött „gyerekszámot” valósítanak meg, hanem mindig „plusz egy gyerekben” gondolkodnak – ami előbb-utóbb természetes határhoz érkezik – fogalmazott, hozzátéve: „Nincs egy megoldás, csodaszer, a kihívásokra komplex megoldást kell keresni.” Az MNB közgazdásza három alapvető lépést nevezett meg a gyermekvállalás ösztönzéséhez:

• akik családot szeretnének, kapjanak kellő és megfelelő információt, hogy felkészültebbek legyenek a gyermekneveléshez;
• meg kell kérdezni a családoktól, miért nem vállalnak gyereket, a megadott okokat kezelni kell;
• illetve azt is fel kell mérni, mi jelenti számukra a legnagyobb terhet a gyermekvállalás terén, és azokat kezelni kell.

Van-e kiút?

A gyermekvállalás visszaszorulásához szorosan kapcsolódik a társadalmi értékrend változása. A jólét központi szerepe, a felelősségvállalástól való félelem, valamint a közösségek és a családi tradíciók gyengülése mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a fiatalok egyre kevésbé látnak reális jövőképet a családalapításban – mondta Mádi László. Hozzátette: a nemzeti termékenységi mutatókat torzíthatják bizonyos társadalmi csoportok – például a bevándorlók vagy a romák – magasabb születési arányai, így az adatok mögött mélyebb társadalmi struktúrákat és heterogenitást kell keresni.

A negatív demográfiai folyamatok ellensúlyozásának egyik nyugat-európai megoldása a tömeges migráció. A szakértők eme tendenciának olyan árnyoldalaira hívták fel a figyelmet, mint például a társadalmi megosztottság, a kulturális különbségek növekedése, miközben az őshonos lakosság termékenységi szintje egyre alacsonyabb.

Izrael mint pozitív ellenpélda került előtérbe. A vallási-kulturális közösségek ottani súlya, valamint a kollektív nemzeti identitás és veszélyérzet (az arab lakossággal való együttélés kontextusában) jelentősen hozzájárul a magas termékenységi szinthez. Tóth János szerint az izraeli társadalom tagjai számára a gyermekvállalás nem csupán magánügy, hanem kollektív létfenntartási stratégia is. Európában viszont hiányzik ez a fajta egzisztenciális motiváció, így nem meglepő a termékenységi szintek visszaesése.

Tóth János filozófiai énjét előhúzva arra világított rá, hogy az emberek számára a termékenységi ráta csökkenése túl absztrakt ahhoz, hogy érzelmi reakciót váltson ki. A „genetikai vonal megszakadása” nem válik átélhető veszteséggé. Ehelyett a gazdasági szempontok, a kényelem és a rövid távú anyagi jólét dominálnak.

A beszélgetés során felmerült egy hallgatói kérdés is, miszerint a mesterséges intelligencia fejlődése drámaian megnövelheti a várható élettartamot, akár 150–170 évre. Tóth János és Mádi László egyaránt szkeptikusan fogalmazott ezzel kapcsolatban: a várható élettartam növekedése már most is lassul, és genetikai korlátok határozzák meg az emberi élet maximumát. Emellett az egészségügyi fejlesztések hatásai is ambivalensek – a betegségek komplexitása és a mozgásszegény életmód hosszú távon újabb kihívásokat jelent. A 150–170 éves élettartam irreális, ennek maximuma valahol 90 év körül húzódhat meg, ahogy azt például Japánban látjuk.

Az édesanyák nem termelőegységek

A gyerekvállalás említett kitolódása kulcstényező a népességcsökkenés mögött. Az emberek egyre később alapítanak családot, emiatt kevesebb gyermek születik, sokan pedig végül gyermektelenek maradnak. A karrierépítés elsőbbsége, a gazdasági bizonytalanság, a válások magas száma, a párkapcsolatok instabilitása, vagy épp a megfelelő lakhatás hiánya mind hozzájárulnak e trendhez.

„A megoldás nem kizárólag gazdasági, hanem mindenekelőtt társadalmi természetű. Az állam szerepe nem merülhet ki pénzügyi ösztönzők nyújtásában; sokkal szélesebb, közösségi összefogásra van szükség, amelyben részt kell venniük az egyházaknak, civil szervezeteknek, pedagógusoknak, az egészségügyben dolgozóknak, sőt az önkormányzatoknak is.

– fogalmazott Platthy Iván, hangsúlyozta a családalapítás emberi, érzelmi és spirituális dimenzióját.

A gyermekvállalási döntésekre talán nem is az állami intézkedések, sokkal inkább a társas környezet és a példák vannak hatással. A családi, baráti körökben látott minta, a gyermeket vállaló közösségek élő példái – vagy épp egy híresség közösségi médiában dokumentált anyasága – messze nagyobb befolyással bírhatnak, mint bármilyen adókedvezmény.

A magyar kormány egyik nemrég bejelentett családpolitikai intézkedéséről, az szja-mentesség három-, illetve kétgyermekes anyákra történő kiterjesztéséről is szó esett. „Pénzzel nem lehet megvenni egy fogyó nemzetet. Az szja-mentesség nem oldja meg a demográfiai problémákat, csak elodázza a valódi megoldást” – hangsúlyozta a nyugalmazott államtitkár” – summázta Platthy Iván. A beszélgetés többi résztvevője ugyanakkor nem vetette el teljesen a gazdasági eszközök szerepét: Asztalos Péter szerint fontos, hogy ne csak a harmadik gyermek után járjanak komoly támogatások, mert „akkor a második gyermek sem születik meg”. A pénzügyi ösztönzők alapot adhatnak, de a teljes megoldáshoz komplexebb, átfogó családbarát szemléletre van szükség – hangsúlyozták.

Csak ott lesz születés, ahol bizalom van

Arra a kérdésre tehát, hogy megfordíthatók-e a negatív demográfiai trendek, a válasz árnyalt, egyben borúlátó: a szakértők egyetértettek abban, hogy a trendek alapvető iránya nem változtatható meg, legfeljebb a súlyosságuk mérsékelhető. Az állami intézkedések – például anyagi támogatások, gyermekvállalási kedvezmények – csak korlátozott mértékben hatékonyak. Ráadásul, míg a negatív események, mint a gazdasági válságok, gyorsan csökkentik a termékenységet, a jóléti intézkedések csak lassan és mérsékelten tudják növelni azt.

Asztalos Péter szerint Magyarországon – és más európai országokban – kimutatható pozitív összefüggés van az egy főre jutó GDP, a fogyasztói bizalom és a termékenység között, de ez nem univerzális jelenség. Egyes országokban épp fordított az összefüggés, ami azt jelzi, hogy a jólét önmagában nem elégséges ösztönző.

Olyan életmódbeli és gondolkodásbeli fordulatra lenne szükség, amely újraértékeli a közösséget, a jövőt és a gyermekvállalás jelentőségét. Ennek része lehet például

„Társadalmi összefogás kell ahhoz, hogy a következő nemzedék tudja, mit jelent a család, és mit a gyerekvállalás. A falvak haldokolnak, a fiatalok nem akarnak itthon maradni. A több százezer üresen álló házat fecskeházakká kellene alakítani” – hangzott el.

A demográfiai válság tehát nem csupán gazdasági vagy politikai, hanem mély kulturális és értékrendi kihívás is. És bár a jövő irányát nem tudjuk pontosan, a jelen tudatosítása és a hosszú távú gondolkodás lehet az első lépés a megoldás felé.

„Születés csak ott lesz, ahol bizalom van – az egyén, a közösség és a jövő felé. Ez a demográfiai fordulat első feltétele” – hangzott el.

A teljes beszélgetést az MKT YouTube-csatornáján tekintheti meg.

(Borítókép: Halfpoint/ Getty Images)