Tekla
11 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Szlovákiában jön a minimáladó

2013.10.21. 07:58

A 2014-es szlovák állami költségvetés-tervezet két meglepetése, hogy a társasági adót 23 százalékról 22 százalékra mérséklik (ez közel 40 millió euró bevételkiesést jelent az államkasszának), a másik pedig, hogy az összes társaság (beleértve a veszteségeseket is) számára bevezetik a társasági minimáladót.

Ez átlagosan évi 1000 euró körül lesz, a kis cégek legfeljebb 800, a nagyobbak 5000 eurót fizetnének be (ez 110 millió euró többletbevételt eredményezhet), írja a Napi Gazdaság.

A veszteségesekre mennek

A Peter Kazimír pénzügyminiszter vezette szaktárca azzal érvel, hogy Szlovákiában a cégek jelentős része, esetenként több mint a fele veszteségre hivatkozva egyáltalán nem adózik. Vagyis a Fico-kormány úgy érzi, hogy számos cég papíron veszteséget mutat ki pénzügyi éve végén, elkerülve az adókötelezettségét, miközben valójában profitra tesz szert.

Emellett sok az olyan regisztrált vállalkozás, amelynek nincsenek alkalmazottai és semmilyen tevékenységet nem folytat. Kazimír szerint egyelőre átlagosan évi ezereurós minimáladóval számolnak, az egyes társaságok között azonban jelentős különbségek lennének. "Ami az adó paramétereit illeti, bármiről hajlandó vagyok tárgyalni, ám visszavonni a javaslatot nem fogom" - jelentette ki Kazimír. A miniszter egyben jelezte: ha beválik az intézkedés, 2016-ig egy alkalommal még csökkentenék a társasági adót.

A cégek több mint felének gond lehet

A minimáladó bevezetése a 180 ezer szlovákiai társaság közül nagyjából 100 ezer számára jelenthet nehézséget. Jelenleg ugyanis a cégek mintegy 60 százaléka veszteséges, így ezek a 800 eurós, legalacsonyabb minimáladót lennének kénytelenek befizetni. A nyereséges társaságok azonban a befizetett minimáladót leírhatnák a társasági adójukból, vagyis ez az új befizetési kötelezettség a valóságban számukra csak adminisztratív gondot jelent.

A pénzügy az olyan nyereséges társaságokra is gondolt, amelyeknek a profitja az említett 800 eurónál alacsonyabb, ők az összeget a rákövetkező években is leírhatnák. Nem kell majd minimáladót fizetniük a kezdő vállalkozóknak vállalkozásuk első évében, és egy év halasztást kaphatnak majd azon társaságok is, amelyek időlegesen - például egy nagyobb beruházás miatt - könyveltek el veszteséget.

Románia nagyott bukott rajta

A minimáladót több európai államban is bevezették már korábban. A legrosszabb tapasztalatok Romániában voltak. Itt 2009-ben lett hatályos, következményeként pár hónap alatt 112 ezer cég szűnt, emiatt pedig több mint 50 ezren váltak munkanélkülivé.

Így a bukaresti kormány hiába tett szert az átszámítva 500 eurónak megfelelő adónak köszönhetően pluszbevételre, a munkanélküli- és szociális segélyekre kifizetett pénzek miatt összességében veszteséget okozott az intézkedés - egy éven belül ki is vezették az adónemet a rendszerből. Ausztriában viszont évek óta működik a rendszer, bár a minimáladó mértékét az osztrákok a gazdasági válság miatt épp idén csökkentették. Júliustól a társasági minimáladó évi 1750 euró helyett csak 500 euró.