Az ÁSZ mégis ránéz majd a NAV-ra

2013.12.20. 13:52 Módosítva: 2013.12.20. 14:11

A parlamentben zajló viták kapcsán döntöttek úgy az ÁSZ-nál, hogy ismét beveszik az ellenőrzési tervbe az adóhatóság beszedési, hátralékkezelési gyakorlatát – mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke. Külön hozzátette, hogy nem Horváth András felvetései ösztönözték a ÁSZ-t a hátralékkezelés ellenőrzésére.

Amikor Horváth András miatt kirobbant az áfacsalásokkal összefüggő adóhatósági botrány, akkor az ÁSZ azonnal kijelentette, hogy nem fognak semmiféle külön ellenőrzést végezni, hiszen ők „nem tűzoltóság”, „nem szirénáznak”. Úgy tűnik, hogy most az első reakciókhoz képest meggondolták magukat.

A 2014-es első félévi ellenőrzési terveik kapcsán Domokos elmondta, hogy a zárszámadás ellenőrzése keretében minden évben ellenőrzik az adóhatóságot is: az elmúlt 10 évben összesen 23 számvevőszéki ellenőrzés érintette a NAV-ot, illetve a korábbi APEH-et, ezek a jelentések nyilvánosak, az ÁSZ honlapján hozzáférhetők.

Domokos azt is elismételte, hogy az adóhatóságnál nyilvántartott hátralékállomány szinte minden évben nőtt, 2012 végéig már meghaladta a 2100 milliárd forintot, a hátralékok kétharmada nem működő adózókhoz kapcsolódik, a behajtás ez esetben kétséges. Az ÁSZ azonban feltárta azt is, hogy az adóhatóság a fennálló hátralék beszedésére nem minden esetben intézkedett, így 2012-ben több mint 260 milliárd forint, működő adózókhoz kötődő hátralékra nem indította meg a végrehajtási eljárást. Ez az összeg csaknem 54 milliárd forinttal haladta meg a 2011-es adatot – hangsúlyozta.

A jövő évben a NAV-ot érintő számvevőszéki ellenőrzés fókuszában a korábbi ellenőrzések során magas kockázatúnak ítélt hátralékkezelési, valamint a kiemelt adózói körben végzett adóztatási és ellenőrzési tevékenység áll majd – mondta Domokos.

Arról is szólt, hogy az ellenőrzés részeként a számvevők megvizsgálják majd azt, hogyan működik a NAV azon rendszere, amely az áfacsalások elleni küzdelemben az Európai Unió tagállamainak együttműködését támogató nemzetközi adatcsere-mechanizmussal (az úgynevezett EUROFISC rendszerrel) áll kapcsolatban. Ezt az ellenőrzést az EUROFISC működésének határon átnyúló jellege miatt több ország részvételével, párhuzamosan végzik.