Újra szétkaphatják a NAV-ot

2015.07.27. 11:19

Újra különválaszthatják az adóhatóságot és a vám- és pénzügyőrséget, amik 2010-ben a NAV-ban forrtak össze. A Népszava úgy tudja, hogy a kormány terve az, hogy az adóhivatalt egy teljesen megbízható káder kezébe adnák, akár a Miniszterelnökség alá is szerveznék, a pénzügyőrséget pedig teljesen külön választanák. Erre azért lehet szükség, mert a NAV-nál nagy formális és informális hatalom összpontosul, és a megfelelő politikai irányítás alatt a kormány remekül tudná  arra használni, hogy a kormány azt a céget figyelje meg vagy irányítsa, amelyiket akarja. Ehhez a pénzügyőrség menedzselése viszont valószínűleg csak fölös nyűg lenne, az elfutna magában is.

Arról, hogy Orbán nagy átalakításokat szeretne a NAV-nál, már Lázár János is beszélt még július elején és Vida Ildikó búcsúlevelében is utalt arra, hogy nagy változások jönnek, amivel ő nem ért egyet.  A Népszava pedig úgy tudja, a múlt hét keddi kormányülésen már a konkrét tervekről is szó volt. Orbán Viktor már a lehetséges NAV-vezérekkel is beszélt, az egyik befutó pedig Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára lehet, bár ő állítólag csak akkor vállalná a feladatot, ha a pénzügyőrség is a NAV része maradna.