Előd
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Kiábrándultak a Gyermekrák Alapítványból

2015.09.16. 11:14

2014-ben a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány, a Bátor Tábor Alapítvány, és a Szent Márton Gyermekmentőszolgálat Közhasznú Alapítvány kapta a legtöbb pénzt egyszázalékos felajánlásokból, derült ki a NAV által közzétett adatokból.

Tavalyhoz képest az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány három, a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány két helyet javított, az Országos Mentőszolgálat Alapítvány viszont négy helyet visszacsúszott. A Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány megtartotta az első helyét a listán.

A 2006 és 2009 között a legtöbb, 2010 és 2013 között a második legtöbb egyszázalékos felajánlást begyűjtő Gyermekrák Alapítvány alapítvány tavaly a hetedik helyre csúszott vissza, és idén is csak hetedik lett a listán. Az Index 2013 decemberében tárta fel, hogy az alapítvány "Gyermekmentő" feliratú betegszállító Mercedes kisbuszát Balogh István, az alapítvány elnöke napi rendszerességgel használta arra, hogy a dugót kikerülve jusson el budai otthonából a Gyermekrák belvárosi irodájába. Baloghot a rendőrség hűtlen kezelés ügyében hallgatta ki, de nem álltak rendelkezésre a szükséges bizonyítékok, így Balogh gyanúsítotti jogállása megszűnt.

   Alapítvány Felajánlott összeg Felajánlók száma
1 Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány 171 250 867 Ft 40 942
2 Bátor Tábor Alapítvány 110 799 791 Ft 24 246
3 Szent Márton Gyermekmentőszolgálat Közhasznú Alapítvány 104 250 935 Ft 29 237
4 Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány 99 682 587 Ft 29 180
5 Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány 93 160 273 Ft 28 503
6 Országos Mentőszolgálat Alapítvány 84 869 946 Ft 22 498
7 Gyermekrák Alapítvány 78 953 810 Ft 23 105
8 Rákosmenti Noé Bárkája Állatotthon Alapítvány 78 154 966 Ft 19 729
9 Rex Kutyaotthon Alapítvány 76 539 093 Ft 19 198
10 Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány 64 576 246 Ft 16 833

2013-ban még így nézett ki a top 10: