Szökőnap
4 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

Jövőre már egyszerűbb lesz az adózás

2015.10.13. 11:02

Csökken a bürokrácia az adózásban – ez a lényege annak a két javaslatcsomagnak, amit a kormány kedden a parlament elé terjeszt az adózással kapcsolatban, és amikről az NGM parlamenti államtitkára és a NAV átalakításáért felelős kormánybiztos, Tállai András beszélt ma egy konferencián. Magánszemélyeknek nem kell majd adóbevallást csinálniuk, a NAV megcsinálja a jó adósok jegyzékét, a pálinka után viszont kell majd valamennyi adót fizetni. 

Ne vacakoljunk az adóbevallással

Ha nagyon akarjuk, a NAV már most is megcsinálja az adóbevallásunkat, de jövőre még több embernek készíti el, két év múlva meg már gyakorlatilag mindenkinek.

2016-ban az a 1,5-1,8 millió adózó úszhatja meg a májusi szöszölést, akik csak egy munkahelytől kapnak jövedelmet.

Nekik a munkáltatói adónyilatkozat alapján megcsinálja a bevallását a NAV. 2017-től viszont már 3,8 millió embernek teszi meg ezt a szívességet az adóhatóság, szóval gyakorlatilag mindenkinek. Ez viszont akkor is csak a magánszemélyekre vonatkozik majd, a cégeknek, egyéni vállalkozóknak még mindig maguknak kell bevallaniuk az adójukat.

Jó adózó, rossz adózó

Jövőre a NAV elkezdi majd minősíteni az áfabefizetőket és elkészíti a jó, illetve a kockázatos adózók listáját. Aki a jó adózók listájára kerül, annak

  • gyorsabban, legfejlebb 180 nap alatt lezavarják az ellenőrzését,
  • ha meg is bírságolják őket valami miatt, kisebb büntetést kell majd fizetniük, mint amit a törvény előír és
  • hamarabb kapják majd meg a visszaigényelt áfát, 2017-től 45 napon, 2018-től pedig 30 napon belül.

Lesz kockázatos adózói besorolás is, amire például akkor kerülhet föl valaki, ha rajta van a 100 milliónál többel tartozó adózók listáján, vagy ha egy éven belül ismételt üzletlezárási intézkedést folytatnak le a cég ellen. Le lehet kerülni erről a listáról, de csak minimum egy év után, amikor újra ellenőrzik majd a céget. Különösebb szankció viszont a kockázatosoknak nincs.

Zöld autók és pálinka

Egyéb változásokat is javasol az NGM, például azt, hogy

  • a környezetkímélő autók tulajdonosainak ne kelljen átírási díjat fizetnie. Ez a kedvezmény akkor is járna, ha az elektromos autó céges kocsi.
  • A fuvarozók levonhatnák a helyi iparűzési adóból levonhatják a magyar útdíj 7,5 és a külföldi útdíj száz százalékát;
  • Az otthoni pálinkafőzés lehetősége a jövőben is megmarad, de az EU elvárása miatt be kell vezessük a párlatadójegyet, ami egy liter pálinka után 700 forint. Egy pálinkafőzéshez minimum öt adójegyet kell venni, ami 3500 forintba kerül, vagyis legalább ennyit kell majd adózni az otthoni pálinkafőzésért.  Azt pedig, hogy ezt megvettük-e, a helyi jegyző ellenőrizni majd.

Tállai azt is elmondta, hogy már minisztériumi szinten foglalkoznak a lakásértékesítés áfájának a csökkentésével, az internethasználat áfáját viszont nem akarják csökkenteni, hiába javasolta ezt Deutsch Tamás. Az is kiderült, hogy a dízelbotrány miatt az NGM nem tervezi módosítani a költségvetést.