Gyula
7 °C
20 °C

Tényleg adót csináltak a környezetvédelemből

2016.06.22. 07:33

Sikerült a kormány célja, tényleg magasról teszünk a környezetvédelemre az ezen címen kötelezően beszedett pénzek esetében, hivatkozik a Zöld Ipar Magazinra Világgazdaság

Még 2011–12-ben alakítottuk át bravúrosan a környezetvédelmi termékdíjat. Azért bravúrosan, mert sikerült elérni, hogy az egész hulladékgazdálkodás háromszor drágábban működjön, cserébe sokkal kevesebb hulladékot hasznosítsunk újra. Viszont egy csomó állami hivatalt lehetett hozzá csinálni, vezetőkkel, új közbeszerzésekkel és hasonlókkal, a felesleges kiadások pedig egyfajta adóként nagyrészt az államhoz folytak be. 

Többször ki is lett mondva, hogy a kormánynak

nem környezetvédelemre kell ez a környezetvédelmi díj, jól jön nekik másra is.

Ezért a szabályozásért pedig még magas állami kitüntetéseket is osztottak a végrehajtóknak és ötletgazdáknak. Aztán az összeomlás környékén kirúgták őket, a sztoriról itt olvashat.

Most Borosnyay Zoltán, a Hulladékgazdálkodók Országos Szövetségének (HOSZ) elnöke azt nézte meg, hogy az elmúlt öt évben sikerült is a terv, a termékdíjból beszedett pénznek nagyjából csak 20 százalékát fordították a hulladékgazdálkodás támogatására, a többi elfolyik az állam kezében minden más kiadásra. Az idei költségvetésben több mint 63 milliárd forint bevételre számít a kormány környezetvédelmi termékdíjból, de ebből csak 12,75 milliárd forinttal támogatja a hulladékgazdálkodást.

De igazából az még talán a kisebbik baj, ha elneveznek pár új adót környezetvédelmi díjnak.  Az igazán nagy baj az a hulladékszállításban, hogy az előző rendszer szétesése után is képtelen a kormány működő irányító hatóságot létrehozni. A hulladékgazdálkodásban még a 2015-ben begyűjtött hulladékért járó pénzekkel is adós az állam, ilyen szervezetlenség mellett pedig könnyen további cégek csődölhetnek be az iparágban.  Egyébként egész hasonló zajlik az államosított lakossági hulladékszállításnál is, erről itt olvashat