Új adócsomag jöhet jövőre

D  YT20160122005
2016.09.15. 07:04

Decemberben kell beszámolnia Orbán Viktornál a NAV-ot vezető államtitkárnak, Tállai Andrásnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) érintő átalakítások eredményeiről. A Figyelő cikke szerint az idén januárban megkezdett reformok még nem értek véget, mert a kormány nagyon elégedetlen azzal, hogy a magyar adórendszer még mindig egy csomó bürokratikus terhet rak feleslegesen az adózókra.

A cikkből kiderül, hogy különösen Lázár János és Orbán Viktor nyomja az adóreformokat. Lázár a lapnak elmondta: szerinte a magyar gazdaság egyik legnagyobb versenyképességi problémája, hogy a cégeknek több időt és energiát kell az adózással kapcsolatos bürokráciára fordítaniuk, mint a nemzetközi partnereiknek.

A kormányban úgy látják, hogy az eddigi intézkedések miatt javult az adózás átláthatósága, de a bürokratikus terhek nem csökkentek érdemben. Olyasmik hiányoznak még, mint a bevallási rendszer vagy a vállalkozás indításának egyszerűsítése.

Lázár a lapnak azt mondta, hogy az új adócsomagról még sem az általa vezetett stratégiai, sem a Varga Mihály által vezetett nemzetgazdasági tárca nem tárgyalt. Szerinte ezért az a legvalószínűbb, hogy 2017-ben áll össze a javaslatcsomag, amit még a munkaadói érdekképviseletekkel is le kell tárgyalni. Az viszont kérdéses, hogy a csomag elfogadására is sor kerülhet még 2018 előtt.

A lap értesülései szerint az NGM-ben máshogy vélekednek az új reformok szükségességéről, ugyanis ott az idei átalakításokat olyan rendszerszintű változásnak tekintik, ami már elég arra, hogy az adóhatóság megfeleljen a Varga Mihály által célként kitűzött "ügyfélbarát NAV" koncepciójának.

A cikkből az eddigi reformok kapcsán az is kiderül, hogy:

  • A NAV-ban arra törekednek, hogy a megüresedett helyekre ne vegyenek fel új embert. A régi NAV-ban 23 ezren dolgoztak, de a reformok meghirdetése óta ezrével számolták fel a munkahelyeket, és ennek a folyamatnak még nincs vége.
  • Már működik a rossz és jó adózók megkülönböztetése a NAV-on belül. Májusban 190 ezren számítottak jó adózónak és 70 adózót minősítettek kockázatosnak. 370 ezer adózó átlagos besorolást kapott.
  • Egyelőre kevesen veszik igénybe azt az opciót, hogy a NAV készítse el az adóbevallásukat.
  • A gazdaság szereplői közül sokan nem örülnek annak, hogy a NAV még mindig a legkönnyebben elérhető cégek bünteti az áfacsalások esetén. Tehát ha egy cég legálisan szerzi be a készleteit, de az áru korábbi gazdái közül valaki áfát csalt, a NAV a cégre bűntársra tekint.
  • Ennek ellenére a cégek úgy látják, hogy azért volt előrelépés az áfacsalás elleni harcban, de az intézkedések megítélése összességében felemás.

(Borítókép: Tállai András a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár Fotó: MTI/Illyés Tibor)