Etelka, Aletta
1 °C
5 °C

Elszámolási vitába került Szivek Norbert és Csipak Péter

2017.10.09. 12:56

Vitába került a belvárosi ingatlanozás két ikonikus Fidesz-közeli alakja, Szivek Norbert pillanatnyi MNV-vezér, és Csipak Péter, a Rogán-féle Belváros mára kegyvesztetté vált ingatlanfejlesztője, írja az Átlátszó.  

Elvileg 2010 decemberében, karácsony előtt pár nappal Szivek 50 ezer eurót (nagyjából 15 millió forintot) adott kölcsön Csipaknak április végéig. Áprilisban Csipak azonban nem fizetett. Valamiért erős késéssel ment csak neki a fizetési felszólítás is, 2013 januárjában, ekkorra viszont már erősen elmérgesedhetett a viszonyuk.

Csipak ugyanis ekkor sem fizette vissza pénzt, a lap szerint azzal érvelve, hogy az igazából egy jutalék volt számára valami másért, csak nem tartotta fontosnak, hogy mit írnak a szerződésbe. Azt nem tudni, hogy bíróságon is azzal védekezett-e, hogy teljesen színlelt a szerződés, mindenesetre 2013 végén bíróság megítélte Sziveknek az 50 ezer eurót. A laptól megkeresték Csipak Pétert is jogászán keresztül az ügyben. Ő először kért még időt, majd nem reagált a további megkeresésre. 

A vendéglátós végzettségű, jelenleg 46 éves Csipak alig huszonévesen kezdte üzleti karrierjét balatoni pénzváltással, majd egy Bosnyák téri játékterem tulajdonosaként, de hamarosan a belvárosi ingatlanozás felé fordult. Az egykor a száz leggazdagabb magyar közé is bejutó, kalandos életű vállalkozónak mára leáldozott a karrierje a belvárosban. Ráadásul felfüggesztett börtönre is ítélték természetvédelmi területre épített villája kapcsán.

Szivek Pázmányon végzett jogász, aki a kiugróan nagy értékű budapesti ingatlanozás mellett eddig főleg az energetika és a vagyonkezelés környékén sertepertélt.