Fülöp, Evelin
15 °C
27 °C

Kozsó, Bróker Marcsi és Zuschlag János is felkerült a NAV adóslistájára

2018.04.27. 09:36

Az idei első negyedévben közel száz adózóval szemben állapítottak meg jelentős összegű adóhiányt, az átlagos tartozás 139 millió forint volt – derül ki a NAV friss adólistájából, amit az Napi.hu nézett át.

A listán ismert nevek is előtűnnek, régóta a listán van például az egykori Ámokfutók zenekar frontembere Kozsón, azaz Kocsor Zsolt, a volt Baby Sister lányegyüttes egyik tagja, Hertelendy Klára, az ismét bűncselekmény gyanújába került volt politikus Zuschlag János is. De szerepel listán a többmilliárdos károkozással vádolt karcagi álbróker, Dobrai Sándorné (Marcsika), a fegyházbüntetését töltő egykori nagyvállalkozó Portik Tamás, Saskőy Szabolcs egykori labdarúgó játékvezető, a Szeviép résztulajdonos Pistrui László, a Rác fürdő felújításában részt vett Valkó Csaba és Prekuta Bálint, a számlagyáros ügybe keveredett Hasur Csaba és a kínai Qiao Huan Long, aki megvásárolta a szolnoki Tisza Szállót és társaival a magyar Túró Rudi bevezetését tervezte Kínában.

A listán sok külföldi név is olvasható, főleg kínaiak, akik magyar lakcímre vannak regisztrálva, de külföldi lakhellyel rendelkezők is felkerültek a listára, főleg  ukrajnai, szerb és romániai címekkel.

A cégek közül idén eddig a legnagyobb adóhiányt a budapesti Optic Object Kft.hozta össze: 1,6 milliárd forinttal tartoznak, amit még 1,4 milliárd forint kamat és bírságkövetelés is kiegészít. A 15 legnagyobb adótartozó között öt magánszemély szerepelt, magánszemélyek közül a legnagyobb adóhiányt a budapesti Huszpán Csabánál állapította meg az adóhatóság, 650 millió forintot, amit még 1,3 milliárd forint kamat és bírság egészít ki.