Marcell
19 °C
32 °C

Adnak majd pénzt arra, hogy ne lopjuk el az EU-s pénzt

2018.05.30. 14:27

Az Európai Bizottság 181 millió euróval (mintegy 56 milliárd forinttal) szeretné támogatni az uniós pénzeket érintő csalás, korrupció és egyéb szabálytalanságok elleni küzdelem érdekében tett

tagállami erőfeszítéseket,

írja az MTI. Azaz abból a hipotézisből indulnak ki, hogy a tagállamok az uniós pénzek ellopásának csökkentésében érdekeltek. Ez a program a csempészet vagy a hamisítás ellen is lesz egyébként. Mi mindenesetre valószínűleg érintettek lehetünk a problémában, hiszen erős a gyanú, hogy még a korrupcióellenes pénzeket is rutinosan el tudjuk már lopni.  Illetve azt is tudjuk, hogy az EU-s pénzeket eddig még jobban is loptuk, mint a sima költségvetési forrásokat.

Günther Oettinger uniós költségvetési biztos az új javaslat ismertetésekor elmondta, hogy ebből az új pénzből vesznek majd technikai eszközöket, csinálnak képzéseket a jogszabályok alkalmazóinak és hasonlókat. 

A tagállami jogalkalmazók közötti együttműködés megszilárdítása és a mai tudományos szintet képviselő vizsgálati eszközök biztosítása jelentősen megkönnyítheti a csalók azonosítását, a csempészek feltartóztatását vagy a közbeszerzési eljárások során tapasztalt korrupció megakadályozását

- mondta Oettinger.