Mégsem sikkasztott Gáspár Győző

2018.06.21. 08:51

Gáspár Győző, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legfrissebb döntése alapján nem sikkasztotta el az apja cégének pénzét, és adót sem csalt – írja a Blikk.

A Romantic együttes frontemberét azzal vádolták, hogy nagy értékű autókat hozott be Romániából, azokat egy céghálón keresztül eladta, adót pedig mindezek után nem fizetett, így 50 millió forintot csalt el az államtól. A döntés alapján Gáspárnak nem volt olyan 50 milliós bevétele, ami a sajátja lett volna, és ami után adót kellett volna fizetnie.

A döntés ellenére az eljárás egyelőre tovább folyik, ugyanis közel kétszázmillió forint értékben foglaltak le készpénzt és aranyékszereket a NAV emberei tavaly a Gáspárnál tartott házkutatás során, és dr. Szilágyi Roland, az énekes ügyvédje szerint Gáspár heteken belül visszakaphat mindent.

Az ügyvéd szerint mivel ez a közigazgatási ügy volt részben az alapja a Gáspár ellen irányuló büntetőeljárásnak, az abban közölt gyanúsítás egy részét is hatályon kell helyezni.

Gáspár Győzőt 2012-ben  felfüggesztett börtönre ítélte  a bíróság: feleségével akkor 27,5 millió forint személyi jövedelemadót nem fizettek be és titkoltak el a Győzike Show-ért 76,4 millió forintos jövedelmük után.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Mégsem sikkasztott Gáspár Győző

És a NAV az adócsalással kapcsolatos vádat is ejtette. A lefoglalt vagyonát is visszakaphatja.

187 · Jun 21, 2018 08:51am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments