Albert, Lipót
2 °C
12 °C

Épp úgy állunk, hogy nem marad a lakásáfa

2018.07.04. 16:17

Nem tervezünk hosszabbítást, 2019. december 31-ig van ez az adókedvezmény

- mondta el Varga Mihály pénzügyminiszter a kedvezményes lakásáfáról az Inforádió Aréna műsorában, utána 5 helyett újra jön a világrekordot tartó 27 százalékos általánosabb áfa ide is. 

Ez azért érdekes, mert egy fél éve még azt mondta, hogy majd meggondolják később, pontosabban azt, hogy 

Ha eljutunk a határidőhöz, el lehet gondolkodni azon, hogy érdemes-e kitolni, de most nem ez a hatályos, a parlament által elfogadott adójogszabály 2018-ra.

Most sokkal határozottabban arról beszélt, hogy nem lesz módosítás. Egyrészt attól tart Varga, hogy ki venné komolyan a kormányt, ha túl gyakran változtatná a fontos szabályainkat. Nagyon érdekes egyébként, hogy ez a szempont pont neki jutott mostanra eszébe, ráadásul azután, hogy nemrég még ő maga beszélt a határidő-kitolás lehetőségéről. 

  • Megemlítette azt is, hogy a Budapesten épített új lakások tizedét amúgy is külföldiek veszik, és most úgy gondolják, hogy nem is nekik akartak kedvezni.
  • Emellé még a határidő lejártához közeledve arra is rájöttek, hogy egy ilyen általános kedvezménynél egy ember több lakást is vehet, és most már tudják, hogy igazából ezt se szerették volna (odáig ugyanakkor nem futatta ki az érvelést, hogy esetleg rossz lett volna akkor a célhoz az eszköz).
  • Kiderült Vargáéknak az is, hogy kapacitáshiányt okozott az óriási kedvezmény, mindenki egyszerre akart gyorsan építeni. Erre pedig nem sokkal több embert vettek fel, hanem csak egyre drágábban vállaltak új munkákat, és a meglévő dolgozók kerestek többet, illetve a lakásárak is növekedtek.  Arra nem tért most ki, hogy rövid távon is bizonytalan szabályozási környezetben, és kicsit is képzett munkaerő iszonyatos hiánya mellett mégis mely piaci alapon működő cégek dönthettek volna értelmesen a kapacitásbővítés mellett.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?