Kínai mobilóriás bővít nálunk

2013.09.24. 15:34

Mobilkészülék-javító európai szervizközpontot telepít Magyarországra a kínai ZTE telekommunikációs cég; az együttműködési nyilatkozatot kedden írták alá Budapesten.

Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár elmondta: a magyar gazdaság keleti nyitás politikája újabb állomásaként jön Magyarországra ez a beruházás, amelynek első ütemében év végéig 50 munkahelyet teremtenek.

Az államtitkár úgy fogalmazott: a magyar gazdaság a válság után azt a célt tűzte ki, hogy Magyarország legyen Európa termelési központja, amelyhez egy versenyképes befektetési környezet kialakítására törekedett. A Kínával fennálló külkereskedelmi forgalmunk is jelentősen, 10 év alatt 2,2 milliárd dollárral 7,2 milliárd dollárra nőtt - ismertette Szijjártó Péter.

 

A mostani beruházás európai jelentőségű, hiszen a világ negyedik legnagyobb mobiltelefon-gyártója tervez beruházni Magyarországon - mondta a külgazdasági államtitkár, hozzátéve, hogy a céggel való együttműködés nem új keletű.

Egy kis töri

A ZTE 2005-ben nyitott képviseleti irodát Magyarországon, 2010-ben létrehozta magyarországi leányvállalatát, tavaly pedig regionális hálózati központját és call-centerét. Ezen fejlesztésekkel 4,3 milliárd forint befektetést hozott Magyarországra a ZTE.

Csang Hsziaovei, a ZTE európai régiójának alelnöke elmondta: a jelenlegi beruházás egymillió eurót tesz ki, amelyet három-öt éven belül 10 millióra terveznek bővíteni. Csang Hsziaovei elmondta: Magyarországon fejlett a telekommunikációs infrastruktúra, s felveszi a versenyt akár a francia, az angol, vagy a németországi szektorral.

Hangsúlyozta: a cégnek nagy a magyar piaci részesedése, ezért vált szükségszerűvé egy mobilkészülék-javító központ létesítése. A cég európai régióvezetője kiemelte, Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor jól ismerte fel azt, hogy a sikerhez kitartó munka kell, és az ország sikere vállalatainak sikerén is múlik. Megemlítette, hogy cége a kínai kormánytól minden évben 150 millió dollár támogatást kap, amelyből jut forrás Magyarországra is.

Az alelnök egyben kiemelte: a ZTE hídszerepet kíván betölteni Magyarország és a kínai vállalatok között, amelyben ajánlják a távol-keleti vállalatoknak a magyarországi befektetési lehetőségeket.
Az együttműködési nyilatkozatot Kerekes György, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal elnök-helyettese és Csang Hsziaovei írta alá.