Judit
2 °C
7 °C

Most kell állást keresni

2014.06.10. 15:05
Jelentős létszámbővítést terveznek a hazai cégek, olyan mértékben, amire a válság óta nem volt példa. Ez leginkább annak tudható be, hogy némely iparág olyan szinten fogott padlót tavalyra, hogy onnan már a minimális bővüléshez is új embereket kell felvenni. Régiós bontásban arányaiban Észak-Magyarországon lehet a legtöbb új állás, iparágat nézve leginkább az építőiparban, vendéglátásban és a gyártás-termelésben jöhetnek létre legális új munkahelyek.

Komolyabb létszámbővítést terveznek a magyarországi cégek, derül ki a Manpower rendszeres előrejelzéséből. 2009 óta nem akartak ennyire bővíteni cégek, ráadásul harmadik negyedéve egyre optimistábbak.

A megkérdezett cégek 16 százaléka tervez a következő három hónapban új embereket felvenni, ami azt jelenti, hogy minden hatodik cég bővíthet átlagosan. Tervezett elbocsátás csak a cégek 6 százalékánál lesz. Ezt leginkább annak köszönhetjük a Manpower szerint, hogy nyugat-európai országok sokkal gyorsabban lábalnak ki a válságból, és az ő növekedésük segít most rajtunk is.

A környéken Bulgária és Szlovénia teljesített csak jobban nálunk, a felmérésben szereplő országok közül a legrosszabb fejlemények Olaszországban várhatók. 

Már padlót fogott néhány iparág

Emellett egyes iparágak annyira lenullázódtak Magyarországon, hogy „szinte bármilyen bővüléshez embert kell felvenniük” – mondta Kiss Judit, a Manpower magyarországi ügyvezető igazgatója. Örömteli az is, hogy csökken a teljes bizonytalanságban lévő cégek aránya, tavaly ilyenkor a cégek több mint tizede három hónapra se látta előre, hogy mit hozhat nekik a jövő.

Időszak Növekedés Csökkenés Nem lesz változás Nem tudom Manpower munkaerő-piaci mutató Szezonálisan igazított mutató
2014 Q3 16 6 74 4 10 9
2014 Q2 15 7 77 1 8 6
2014 Q1 11 8 74 7 3 5
2013 Q4 8 11 69 12 -3 -2
2014 Q3 11 11 67 11 0 -1

„A magyar munkaerő-piac elkezdte behozni az elmúlt években kialakult lemaradásait. A fejlettebb nyugati országok gazdasága gyorsabban kezdett kilábalni a recesszióból, ennek hatása azonban csak most ért Magyarországra. Növekszenek a megrendelések, és ez a magyar üzleti életben is optimistább hangulatot teremt” – magyarázta Kiss.

„A második és harmadik negyedévre mért, meglepően pozitív foglalkoztatási kilátások annak is köszönhetőek, hogy a magyar cégek hat éven keresztül folyamatosan csökkentették a dolgozói létszámot, és azt a vártnál hosszabb ideig alacsony szinten is tartották. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a kamra mostanra annyira kiürült, hogy aki nem akar éhen halni, annak vásárolnia kell.”

Észak-magyaroroszági Manpower-index
Észak-magyaroroszági Manpower-index

Az előző év azonos időszakához viszonyítva erősödést jelentettek egy kivétellel valamennyi régióból. Észak-Magyarországon a legnagyobb a növekedés, 24 százalékpont. Jelentős, 16, illetve 15 százalékpontos az erősödés a Dél-Dunántúlon és Budapesten, míg 14 százalékpontos a Közép-Dunántúlon. Kiss még annyit tett hozzá, hogy jellemzően a Dél-Dunántúl, Dél-Alföld szokott a legproblémásabb terület lenni, „Kecskemét vonalától délre, mintha megszűnne minden munkalehetőség”.

Nyugat-Dunántúl
Nyugat-Dunántúl

Az Észak-Alföld mutatója 11, Közép-Magyarországé 9 százalékponttal magasabb, mint egy éve. A Nyugat-Dunántúlon viszont 9 százalékpontot gyengült a mutató, bár még mindig +4 százalékos. Kiss szerint ez olyanokkal is magyarázható, hogy a munkaadóknak is meg kell szokni, hogy egy adott régió több szempontból telítődhet. Győr környékén például annyira felmentek a lakásárak, hogy sokkal nehezebb új munkásokat költöztetni már oda, még ha igény lenne is rájuk.

Iparági összehasonlítás szerint a már szinte csak a kormányzati megrendelésekből élő építőiparban vehetnek fel több embert, de optimistább lett a vendéglátó szektor és a gyártás-termelésben érdekelt cégek jó része is.

Vendéglátás
Vendéglátás

Két szektorban várható további visszaesés, a köz-, a szociális és lakossági szolgáltatások területén 6 százalékpontot romlott a bővítési szándék. A pénzügyi biztosítási, ingatlan és üzleti szolgáltatások esetében pedig 2 százalékpont a visszaesés.

Ez azért is lehet a legtöbb szektorbeli számára erősebb jelzés, mivel ide sorolják a multik egyre több embert kereső szolgáltatási központjait, azaz az SSC-ket (shared service center) is.  Kiss Judit egyébként az átlagot felfelé húzó SSC-kről még annyit mondott, hogy alapvetően nyelveket beszélő középfokú végzettségű emberek lennének ideálisak, csak nálunk a középfokú végzettségűek jellemzően rosszul tudnak nyelveket, és a kommunikációs képességeik is gyengébbek, ami itt komolyabb hátrány lehet.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?