Andor: EU-s munkanélküli segély kéne

2014.06.17. 07:19

A Gazdasági és Monetáris Unió (EMU) keretében a részlegesen összevont munkanélküliségi biztosítási rendszer egyértelmű gazdasági előnnyel járna az EU minden tagja számára számára, hiszen az időnként bekövetkező recessziók jóval enyhébbek, kevésbé pusztítóak lennének, írta a Világgazdaság keddi számában megjelent írásában Andor László, az Európai Bizottság biztosa – írja az MTI.

Andor László szerint ebben a rendszerben az állampolgárok azt éreznék, hogy az EU nem egyszerűen szabályokat és feladatokat ad nekik, hanem konkrét, személyre szóló anyagi segítséget is, amikor a legnagyobb szükség van rá.

A közös munkanélküli biztosításra a német Sebastian Dullien és más szakértők részleges számításokat végeztek már, és ezeket az Európai Bizottság és független agytrösztök több alkalommal vitára tűzték. A következő lépés az, hogy a tagországok miniszterei tárgyaljanak erről az opcióról - ez júliusban, a Milánóban megrendezendő informális tanácsülésen történik majd meg - írta Andor László.

A biztos szerint a Dullien-modell lényege az lenne, hogy azoknak a helyzetét javítsák, akik gazdasági visszaesések idején vesztik el a munkahelyüket: így például a közös alap finanszírozná az elvesztett jövedelem 40 százalékát 6 hónapig, de ezt a tagországok  saját hatáskörben ezt kiegészíthetik egy jóval magasabb szintig, és jóval tovább, mint fél évig.