Iván
21 °C
39 °C

1700 dolgozót bocsát el a Magyar Telekom

2014.07.24. 10:06
Hatalmas leépítésre készül a Magyar Telekom, a következő években minden hetedik dolgozójuktól megválnak, aki önként jelentkezik, megjutalmazzák. A cég a külső környezetre és a hazai távközlési piacot jellemző erős versenyre mutogat.

A Magyar Telekom maximum 1700 munkavállaló elbocsátásról állapodott meg az érdekképviseletekkel, melynek körülbelül 40 százaléka a 2014. október 1. és 2015. március 1. között távozik a társaságtól, a fennmaradó 60 százalék pedig várhatóan 2016. január 1-jétől, közölte a társaság a BÉT honlapján.

A 2 éves programra vonatkozó végkielégítéssel kapcsolatos költségek teljes összege megközelítőleg 12 milliárd forintot tesz ki, ebből 4 milliárd forintot 2014 szeptemberében könyvelik el. Az érdekképviseletekkel kötött megegyezés szerint azok az alacsonyabb kereseti kategóriákba tartozó munkatársak, akik 2016. január 1-jén állományban lesznek, 2015. július 1-i visszamenőleges hatállyal 4 százalékos bérfejlesztésben részesülnek. Az intézkedésektől nettó 15 milliárd forint költségmegtakarítást remél a cég a két év során a személyi jellegű költségekben, az elbocsátás költségei 9 hónap alatt megtérülnek.

"A külső környezet, a globális és hazai távközlési piacot jellemző erős verseny következtében a Magyar Telekom versenyképességének további javítása érdekében további radikális költségcsökkentő intézkedésekre kényszerül" - fogalmazott közleményében a cég.

Közölték, a távozó munkatársak újra-elhelyezkedését az Esély program keretén belül aktív álláskereséssel, munkaerő-piaci tréninggel és személyes tanácsadással támogatja a vállalat, ezenfelül önkéntes programot is meghirdetett a cég, amelynek keretében az elbocsátásra önként jelentkezőket további egyedi juttatások illetik meg.

A kormánnyal februárban stratégiai partnerséget kötött Magyar Telekom idén március végén összesen 11 141 főt foglalkoztatott csoportszinten, vagyis a leépítés a teljes állománynak akár 15 százalékát is érintheti. A portfolio.hu azt írta, a cég tavaly év végén a magyarországi operációban 7 396 főt foglalkoztatott, arra vetítve az 1700 fős elbocsátást, a teljes magyarországi létszám 23 százalékát érinti az elbocsátás.

Már régóta pletykálnak arról, hogy a Deutsche Telekom esetleg kivásárolná a Magyar Telekom 40 százalékát, hogy konszolidálja szétszabdalt tulajdonosi szerkezetét és létrehozzon egyetlen T-East telekomcéget. Olcsóbb lenne tíz menedzsment helyett néhányat fenntartani, egységesíteni lehetne a működtetést és a fejlesztéseket.

Hogy a mostani elbocsátás ennek egy lépése-e, nem tudni. Az viszont biztos, összevont társaság esetén az adófizetést is optimalizálni lehetne, ami önmagában is hatalmas megtakarítást jelenthetne a német anyacégnek. Egy MTelekom részvény csütörtökön délelőtt 365 forintot ért, nyitóértékkénél 0,27 százalékkal kevesebbet.

    15 perccel késleltetett adatok. Forrás: portfoliofinancial.hu