Uniós pénzből kapnak munkát a fiatalok

2015.09.10. 09:09

Augusztus végéig 7784 fiatal foglalkoztatását támogatták uniós pénzből, további 4353-nak pedig a képzését támogatták az Ifjúsági garancia programból, mondta az NGM a Magyar Időknek. Összesen nagyjából vidéki 13600 fiatal kapott valamilyen segítséget a pénzből.

A kezdeményezést a válság hatására megugró európai ifjúsági munkanélküliség mérséklése céljából vezette be az unió. Fő célja, hogy lehetőleg fél éven belül valamilyen álláshoz vagy képzési lehetőséghez juttassák a részt vevő fiatalokat, megelőzvén, hogy a sokszor évekig munka nélkül tengődő – elveszett generációként is emlegetett – pályakezdők végképp kihulljanak a munkaerőpiacról. 

A programban augusztus végéig csak vidéken, szeptembertől már a közép-magyarországi régióban is igényelhetnek képzésükhöz támogatást a pályakezdők, illetve foglalkoztatásukhoz a vállalkozások.

A most bevont fiatalok elég képzetlenek, csak 4 százalékuknak volt bármilyen felsőfokú végzettsége., bár 70 százalékuknak volt valamilyen középfokú papírja. Jellemzően pedig a kereskedelemben, vendéglátásban, építői- és szállodaiparban tudják őket használni. Az NGM a pénzt először a legalább fél éve munkanélküli, 25 év alattiaknak szánta, de fokozatosan kiterjesztenék majd minden 25 alatti hazai fiatalra.