Lajos, Patrícia
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Már adják is az állami földeket

2015.10.13. 17:47

Már el is kezdték eladni az állami szántókat, egyelőre még csak a 3 hektár alatti területeket. Ezeknél még nem hirdetnek nyilvános árverést, csak meghirdetik az eladó földeket és várják az árajánlatokat a gazdáktól.

 A Földművelésügyi Minisztérium tájékoztatása szerint október 13-án mintegy 2700 ilyen földrészletet hirdetett meg honlapján a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet, október 15-én, csütörtökön pedig még 3700 földdarabot hirdetnek majd meg. 

Ezzel egy időben nyilvánosságra hozzák majd  annak a nagyjából 25 200 földrészletnek a listáját, amiket majd még el akarnak adni, és ugyanitt lesznek elérhetőek az ezekhez tartozó hirdetmények, vagyis hogy hol és mikor lehet majd ezekre licitálni. Az árveréseket elvileg novemberben kezdik majd el. Az első hat 3 hektárnál nagyobb föld hirdetménye szintén csütörtökön kerül majd ki az NFA honlapjára. Hogy mi ez az egész földeladás, arról utoljára itt írtunk részletesebben.