Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Nem találni munkást a munkaalapú Magyarországon

DSZZS20111013006
2015.11.02. 08:40
Lassan hivatalosan is munkaerőhiány van Magyarországon, egyre több állás marad betöltetlenül a takarítótól a szoftverfejlesztőig. De hogyan van hiány munkásból, ha van egy csomó munkanélküli? Miért mennek el a dolgozók Németországba, és Győrbe meg Nyíregyházára miért nem? Mit lehetne csinálni, hogy be lehessen tölteni az állásokat?

Ha a nyár végén megkérdeztük volna egy étterem tulajdonosát vagy egy szálloda menedzserét, hogy mi a helyzet, hogy megy a bolt, pár környi semmitmondó „minden szuper” után a menedzser elkezdett volna az idegtől zihálva panaszkodni, hogy már megint felmondott egy szakács, az ágyakat pedig már a szezon eleje óta ő maga veti be minden délelőtt, mert sehol nem találni takarítót. De nagy valószínűséggel bármelyik szektorban ugyanerre panaszkodna egy HR-es vagy cégvezető, csak szakács és takarítók helyett informatikust, teherautó-sofőrt, eladót vagy vasesztergályost keresne veszettül a piacon. Bizony,

lassan teljesen hivatalos lesz, hogy Magyarországon munkaerőhiány van,

ami azért furcsa kicsit, mert közben viszont van egy csomó munkanélküli. De miért nem találja meg egymást a kereslet és a kínálat, hol vannak a magyar dolgozók, és miért nincsenek ott, ahol szükség van rájuk?

Ki hiányzik honnan?

Először talán a vendéglátásban tűnt fel, hogy nem találni embert a betöltendő helyekre, ott ugyanis a nyári szezonban nagyon megnő a munkaerőigény. Az éttermek és szállodák vezetői egyszer csak azt vették észre, hogy a dolgozók nem jönnek be dolgozni, esetleg később írnak egy sms-t, hogy elhúztak Németországba vagy a szomszéd étterembe, ahonnan meg egy héttel korábban emigrált a fél konyha.

Egy debreceni étterem tulajdonosa arról panaszkodott az Indexnek, hogy még az iskolából frissen kikerült szakácstanulót sem lehet megtartani, mert még ha be is jön egy próbanapra, a nap végén elmondja, hogy amúgy valószínűleg Németországba megy majd inkább. Aki pedig marad, azért kapkodnak az éttermek, még ha amúgy panaszkodnak is a vendégek, hogy vacak a kaja.

De nemcsak a vendéglátásban van kevés dolgozó, hanem gyakorlatilag mindenhol. Sőt, a kormány adatai szerint a vendéglátás csak az ötödik legrosszabbul érintett iparág, a szállodáknál és éttermeknél sokkal rosszabb a helyzet a gyárakban, építkezéseken, az utakon vagy a kórházakban.

 

És nem csak arról van szó, hogy nagy tudást vagy szakképesítést igénylő munkakörökbe keresnének embereket, a munkanélküliek meg mind képzetlenek lennének. Igaz, mérnökből, informatikusból, irodai alkalmazottból is hiány van, de ugyanúgy kellenek gyári összeszerelők, takarítók, bolti és gyorséttermi eladók, de még utcaseprők is. 

Közben viszont az a paradox helyzet, hogy bár csökken a munkanélküliek száma Magyarországon (részben persze közmunkával), még mindig rengeteg embernek nincs munkája. Májusban a Nemzeti Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint 71 551 betöltetlen munkahely volt Magyarországon 384 700 álláskeresőre. Ráadásul még azokon a részeken is sok a munkanélküli, ahol amúgy sok az álláshirdetés is. 

Csakhogy mégsem talál egymásra a kereslet és a kínálat több okból sem. Elsősorban például azért nem, mert a munkanélküliek többségének nincs megfelelő képesítése, például nem végezte el még a nyolc általánost sem, nem tud olvasni, nem alkalmas az adott állás betöltésére. De aki alkalmas lenne, az is nehezen költözik, Magyarországon egy-egy munkahelyért ritkán váltanak lakóhelyet az emberek. Aki pedig hajlandó költözni, azok többsége már Angliában, Németországban és Ausztriában dolgozik jóval több pénzért. 

Az okosak, ügyesek és szépek már elmentek

A legfrissebb adatok szerint 2012-ben nagyjából 80 ezren mentek el az országból, és ez a trend nagy valószínűséggel nem állt meg. Ez az, amit Rolek Ferenc, a munkaadókat képviselő MGYOSZ alelnöke egy konferencián úgy nevezett, hogy beteljesedik az európai integráció. Ennek viszont a magyar munkáltatók eléggé a vesztesei. Ha ugyanis a magyar főnök a német főnökkel versenyez a dolgozókért, akkor akkora bért is kellene tudnia adni, mint egy német főnök, vagy legalább annyival többet, hogy már ne érje meg kiköltözni.

Ez pedig most nem nagyon megy, a vendéglátásban még a magyar átlagnak is csak a 60 százaléka az átlagbér. Így pedig egyáltalán nem csoda, hogy aki tud vagy akar, az inkább német bérért mosogat, takarít vagy főz, mint egy magyarért.

És amíg az egy főre jutó német GDP több mint kétszerese a magyarnak, addig nincs igazából gazdasági ösztönző arra, hogy aki tud, az ne menjen el. 

Akik itt maradnak, azokkal nem lehet mit kezdeni?

Az anekdotikus magyarázat másik része az, hogy aki Magyarországon maradt és munkanélküli, az nem is tudja betölteni azokat a munkahelyeket, amikre embereket keresnek. De persze ha nem tudjuk itt tartani azokat, akik jól képzettek, akkor az is megoldás lehetne még, hogy növeljük a képzett munkavállalók számát. A kormány erről is beszél állandóan, amikor a szakképzési rendszer átalakításáról van szó. Azzal, hogy a szakiskolákat az emberierőforrás-minisztériumtól a gazdasági minisztériumhoz rakta, szimbolikusan is és gyakorlatilag is a magyar gazdaság igényeinek rendelte azt alá, a duális képzési rendszer pedig elvileg jobban beköti a jövőbeni munkavállalókat a cégekhez. Hogy a szakképzés jelenlegi állapotában mennyire lesz képes betölteni ezt a szerepet, az legalábbis kérdéses, de ebbe itt most nem mennénk bele.

Viszont az biztos, hogy a duális képzés és az átalakított szakiskola a mostani munkanélkülieknek már nem igazán segít.

Ami segíthetne, az a felnőttképzés vagy átképzés vagy aktív munkaerő-piaci politika, vagy ahogy hívni akarjuk. A lényeg az, hogy olyan programok, amik felnőtt, munkanélküli embereknek tanítanak új szakmákat, amiknek van is felvevőpiacuk. Az ilyen programok általában hatásosak abban, hogy végül munkát kapjanak az abban részt vevők. Az ilyen programok viszont, ahogy Rolek Ferenc is megállapította, elsikkadtak a közfoglakoztatás mellett, pedig erre sokkal több erőforrást is lehetne fordítani.

Ahogy azt kutatások is megállapították, az ilyen átképzések sokkal hatékonyabbak ebben, mint az elvileg ugyanerre (mármint arra, hogy az embereket visszasegítsék a munkaerőpiacra) kitalált közfoglalkoztatás.

A kormány viszont nagyjából másfélszer annyit költ a közmunkára, mint az aktív foglalkoztatáspolitikára.

Persze a közfoglalkoztatásban is vannak ilyen elemek, de mégsem mind erre költi azt a sok pénzt a kormány.

Akik itt maradnak, azok nem mozdulnak?

Bár biztos igaz a munkanélküliek jó részére, hogy nem tudják betölteni azokat a munkákat, amikre  cégek embert keresnek, és emiatt aztán lehet az oktatási rendszert, a magyar jóléti államot és még sok mindent okolni. Viszont olyan munkakörökben is emberhiány van, ahol van szakképzett ember, csak nem biztos, hogy földrajzilag egy helyen.

a magyarok jelentős része nehezen költözik el azért, hogy munkát találjon.

Magyarországon évente durván 200 ezren költöznek egyik településről a másikra átlagosan, tavaly a KSH szerint például 214 707-en, ami csak 1082-vel több, mint ahányan 1990-ben fogták a sátorfájukat, és költöztek egyik helyről a másikra. Ennek a vándorlásnak Budapest a fő nyertese, a fővárosnak tavaly például 5448 új lakója lett, míg a többi város együttvéve 3600, a községek pedig 1800 polgárt veszítettek.

Az emberek tipikusan a keleti országrészről mennek a közép-magyarországi régióba és a nyugati határhoz,

vagyis Budapest vonzáskörzetébe és a Győr–Sopron–Szombathely háromszögbe. Közép-Magyarországon ezer lakosra 5 új bevándorló jutott tavaly, a Nyugat-Dunántúlon pedig 3. A másik oldalon az észak-alföldi és észak-magyarországi régióból ezer lakosra majdnem 5 elvándorló jutott. 

Már legalább tíz éve ez a trend, a migrációs kedv 2007–2009-ben volt a legnagyobb, akkor ezer emberből 8 volt új beköltöző Közép-Magyarországon és 7 volt elköltöző északon.  A költözködők a pénzt követik, vagyis a rosszabb gazdasági helyzetben lévő területekről költöznek oda, ahol alacsonyabb a munkanélküliség és nagyobb az egy főre eső GDP.  De ha van is, aki költözik, arányaiban

kevesebben veszik rá magukat a költözködésre mint mondjuk Nyugat-Európában vagy pláne Amerikában.

Ezzel nem vagyunk egyedül, a kelet-európai térség sokkal röghöz kötöttebb, mint más régiók, leszámítva mondjuk a dél-európai országokat. 2004-ben például  Németországban a dolgozók 1,5 százaléka, Franciaországban 2, az Egyesült Államokban pedig 3 százaléka költözött el az országon belül, míg Magyarországon csak 0,4 százalék. Ez azóta egy picit nőtt, de nem jelentősen. 

Belső migrációs ráta 2004-ben
Belső migrációs ráta 2004-ben
Grafika: Világbank

És hogy miért nem költöznek az emberek?  Ha csak gazdasági alapon nézzük, akkor elvileg az emberek úgy döntenek arról, hogy elköltözzenek-e valahova máshova dolgozni, hogy összevetik, mennyit keresnének a másik helyen, mennyit tudnak keresni ott, ahol vannak. Persze ha csak ennyi lenne a dolog, akkor már rég mindenki Pesten meg Győrben lenne, pedig nincs. Ugyanis ilyenkor még bejönnek bizonyos költségek, például az, hogy tudok-e majd lakni valahol az új helyen .

Nehezen mozdulunk

Ahhoz, hogy valaki el tudjon költözni, vagy találnia kell egy albérletet, vagy el kell adnia a házát/lakását, és venni egy másikat. Viszont egy észak-alföldi településen sokkal nehezebb eladni egy házat, mint mondjuk Pest megyében, és ha egyáltalán megveszi valaki, az azért kapott pénzből aligha lehet az ország gazdagabb részén venni egy másikat. Egy egyszerűbb munka pedig, amit komolyabb szaktudás nélkül el lehetne végezni, mondjuk a takarítás vagy az eladói munka, nem fizet annyit, hogy fedezze ezeket a költségeket, így bár ezt valószínűleg el tudná végezni egy nyolc általánost végzett munkanélküli is egy borsodi faluból, mégsem tud elköltözni a falujából. 

Az ingázásra még sokkal inkább hajlandók a magyarok, 2004-ben a dolgozók 10 százaléka ingázott, igaz, ebben benne vannak azok is, akik Budapesten dolgoznak és Szentendrén laknak. De az ingázásnál is felmerülnek a költségek, illetve az, hogy milyen a közlekedési hálózat, vagyis megéri-e annyiszor átszállnom és annyit utaznom a munkáért, vagy inkább várok valami közelebbire. 

Ezeken a költségeken persze mind lehetne csökkenteni, mint ahogy voltak is erre gyenge próbálkozások a 2000-es évek végén. Akkor az Országos Foglalkoztatási Alap egy kísérleti programban át akarta vállalni a dolgozók migrációs költségeit, elősegítendő az ingázást vagy a költözést, de a programra nem volt túl nagy érdeklődés. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lehetne ezt jobban vagy jól csinálni, vagy hogy a közlekedés fejlesztése vagy több lakás építése, esetleg célzott lakhatási vagy utazási támogatások ne segítenének a magyaroknak oda költözni, ahol dolgozni tudnának.