Mindent mondanak a közmunkabérről

2016.12.19. 15:20

Múlt hét csütörtökön Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az RTL Klub híradójának azt mondta, 3 százalékkal emelik jövőre a közfoglalkoztatottak alapbérét, 5 százalékkal pedig a szakképzett közmunkások garantált bérminimumát.

Mivel a hírt hétfőn több lap is lehozta, rákérdeztünk az Belügyminisztériumnál, hogy ez hivatalos bejelentésnek számított-e. A Belügyminisztérium a kérdésünkre azt írta, hogy

még nem döntött a kormány a közmunkások béreivel kapcsolatban.

A közmunkában egyébként több minden is változik jövőre. Győrffy Balázs, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke november elején azt nyilatkozta, hogy készül egy előterjesztés, ami alapján valamilyen módon átalakítanák 2017-ben a közfoglalkoztatási programot. Nemrég kiderült néhány részlet arról, hogy milyen szabályok változnak majd a közfoglalkoztatásban. Arról is írtunk, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Belügyminisztérium szakértőiből álló csoport által létrehozott tervezet alapján 2018 végéig legalább 10 ezer fővel csökkentenék a közfoglalkoztatottak számát.

Hétfőn írtuk meg, hogy egy szombati határozat alapján eléggé átvariálja a kormány a költségvetést, így a Nemzeti Foglalkoztatási Alap is 40 milliárddal kevesebbet kap. Ez azt jelenti, hogy a közmunkaprogramtól vonnak el forrásokat.