Fizet az állam annak, aki otthagyja a közmunkát

2017.02.28. 08:27

Március elsején elindul a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program, amelyben elhelyezkedési juttatást, "egyfajta bónuszt" kaphatnak azok a közmunkások, akik versenyszférában találnak munkát a közfoglalkoztatási jogviszony lejárta előtt - ezt mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az MTI-nek. Cseresnyés Péter szerint a program több ezer közfoglalkoztatottat segíthet a munkaerőhiánnyal küzdő versenyszférában.

A bónusz összege megegyezik a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegével, vagyis havi 22 800 forint, amit több hónapra visszamenőleg odaadnak majd annak, aki talál teljes állást a közmunka helyett. Az elhelyezkedési juttatást azok kaphatják meg, akik

  • a legalább egy hónapja közmunkások,
  • a megelőző két évben is legalább 180 napot dolgoztak a közfoglalkoztatásban
  • és akik határozatlan idejű vagy legalább egy évre szóló határozott idejű szerződéssel el tudnak helyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon.

Ahhoz, hogy megkapják a juttatást, kérvényt kell benyújtani a megyei kormányhivatalnál.

A juttatás ötletéből az látszik, hogy a kormány szerint sok ember, aki amúgy el tudna helyezkedni a versenyszférában, azért nem teszi, mert nem elég nagy ösztönző a minimálbér és a közmunkás fizetés közötti különbség ahhoz, hogy megérje vállalni a piaci állással járó hátrányokat (napi hat helyett napi nyolc óra munka, adott esetben hosszú utazás minden nap, stb.). Ez részben igaz is, de a probléma ennél nagy valószínűséggel összetettebb, a közfoglalkoztatottak nagy részének ugyanis valószínűleg képzésre vagy továbbképzésre lenne szüksége ahhoz, hogy be tudják tölteni azokat az állásokat, amikre a munkaadók dolgozót keresnek.

Emellett azért sem nagyon léptek ki eddig a közmunkások a munkaerőpiacra, mert a közmunka mellett elég nehéz állást keresni, ezt viszont eddig nem támogatta a rendszer. Igaz, ezen már változtatott a kormány, januártól például igazoltan hiányzik az a közmunkás, aki munkaidőben állást keres.

Hasonló programok amúgy más országokban is működnek, Nagy-Britanniában például a segélyrendszerből próbálják ilyen juttatásokkal a munkaerőpiacra tolni az embereket, bár elég bonyolult folyamat kiszámolni, hogy pontosan mekkora jövedelemkiegészítés lesz elég ösztönző ahhoz, hogy például egy munkanélküli anya újra megpróbáljon elhelyezkedni.