400 ezres fizetést ígérve toboroz buszsofőröket a BKV

MZS 2448
2017.07.06. 17:30

Felelőtlen magatartásnak tartja a BKV bizonyos szakszervezetek azon tevékenységét, amivel elősegítik a járművezetők külföldre történő elvándorlását, az itt maradó munkavállalókat ezzel nehezebb helyzetbe hozva – derül ki a cég közleményéből.

A BKV szerint a külföldi munkavállalás esetén ugyan a jövedelem magasabb lehet, azonban a megélhetés költségei is nagyobbak, emellett pedig érzelmi teher, hogy a más országban munkát vállalóknak hátra kell hagyniuk családjukat, otthonukat is.

"Ezzel szemben a BKV biztos, bejelentett, hazai munkahelyet kínál. Már a kezdő járművezető is nettó 200 ezer forint körüli összeget vihet haza, ez a fizetés pedig a munkában töltött évek után növekedni fog, beosztástól függően elérheti a nettó 350–400 ezer forintot is. Ezt a bért egészíti ki a cafeteria, illetve családbarát juttatási elemként a két hozzátartozónak járó utazási igazolvány. A vidéki munkavállalók számára munkásszállást biztosítunk" - írják.