Auguszta
-7 °C
0 °C

A kereskedelmi dolgozók is minimum 240 ezres fizetést akarnak

2017.07.19. 07:55

Felbuzdulva azon, hogy a vendéglátásban 2016-tól ágazati kollektív szerződések garantálhatják majd a minimum bruttó 240 ezer forintos fizetést, most a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete is ugyanezzel a javaslattal állt elő. A Magyar Időknek Buday Pálné, a szakszervezet alelnöke azt nyilatkozta, hogy kezdeményezik a Kereskedelmi Ágazati Párbeszéd Bizottság összehívását az ügyben, ugyanis 

félő, hogy az amúgy is munkaerőhiánytól szenvedő kereskedelemből sokan átmennek majd a vendéglátásba dolgozni,

ha ott garantált bruttó 240 ezer forintot lehet keresni, a kereskedelemben meg nem. Budayné szerint már korábban is volt szó arról, hogy az egész ágazatban egyszerre és egységesen kellene rendezni a béremelések helyzetét, de azt mondta, erre a nagy láncok, mint a Tesco, nem annyira hajlanak. A kollektív szerződések ötletét a másik kereskedelmi szakszervezet, a Kereskedelmi Dolgozók Országos Szakszervezete is támogatja, a szervezetet vezető Bubenkó Csaba szerint az ágazati kollektív szerződés orvosolná a létszámhiányt, a multi láncoknak pedig a nyereségük terhére tudniuk kellene vállalni, hogy többet fizetnek a dolgozók megtartásáért. 

Az ilyen láncokat is képviselő Országos Kereskedelmi Szövetség a lapnak nyilatkozva nem is annyira a multik, hanem inkább a kisebb üzletek miatt aggódik, amelyek Vámos György főtitkár szerint nem bírnák kifizetni az ágazati bérminimumot. Hasonló állásponton van az Általános Fogyasztási Szövetkezetek (ÁFEOSZ-Coop) vezetője is, Zs. Szőke Zoltán szerint mindenesetre az állam bevonása nélkül nem tudnak majd erről megállapodni a dolgozókkal. 

A kormányzat még nem nyilatkozott a kérdésről, de ahogy annak kereskedelmi politikáját ismerjük, valószínűleg imádni fogja az ötletet: a kormány már eddig is változatos ötletekkel állt elő arra, hogy hogyan lehetne a kereskedelmi láncok költségeit jó alaposan megnövelni, a parkolók megadóztatásától a kötelező dolgozói létszám bevezetésén át a vasárnapi bérpótlék növeléséig. Az ágazati bérminimum eddig még nem merült viszont föl, bár ez valószínűleg csak véletlen. 

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!