NGM: Tele van feketemunkásokkal az építőipar

2017.11.30. 10:55

Közel 14 ezer munkáltatót ellenőrzött az év első kilenc hónapjában a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaügyi hatósága, ebből pedig kiderült, hogy az ellenőrzött cégek dolgozóinak több mint negyede, 16 százaléka feketén dolgozott - írja a Világgazdaság. Az NGM nagyjából 60 ezer dolgozó munkajogi helyzetét ellenőrizte és 71 százalékuknál talált valamilyen jogsértést. A különböző szektorokban eltérő a be nem jelentett munkások száma. 

Az építőiparban a munkások 40 százaléka dolgozott feketén,

a mezőgazdaságban és a személy- és vagyonvédelemben 29, a vendéglátásban 17, a kereskedelemben 11 százalék volt ez az arány.  A rajtakapott munkáltatók közül sokan arra hivatkoztak, hogy

  • be akarták jelenteni a dolgozókat, de adminisztrációs hiba történt;
  • hogy a könyvelőnek már leadták az adott dolgozó adatait, de ő még nem jelentette be a munkavállalót;
  • vagy hogy az adott dolgozó próbaidős és az után akarták bejelenteni. 

Nem volt viszont jellemző az NGM szerint, hogy színlelt szerződéseket kötöttek volna a dolgozókkal és unión kívülről érkező munkásokat sem alkalmaznak sokan bejelentés nélkül. A feketézés mellett sok cégnél tártak fel munkaidővel, pihenőidővel és rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos jogsértéseket, bár kevesebbnél, mint tavaly. 

A több mint tízezer cég közül, amelynél valamilyen jogsértést talált az NGM, 1100-ra szabtak ki összesen 157 millió forint bírságot.