NGM: Már megvan a beígért egymillió új munkahely háromnegyede

2017.12.14. 09:53

Orbán Viktor 2010-ben az ígérte, hogy tíz év alatt egymillió új munkahelyet teremt majd a kormány. A Nemzetgazdasági Minisztérium pedig úgy számol, hogy ennek az egymilliónak már a háromnegyede meg is van. Pölöskei Gáborné, az NGM  szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára csütörtök reggel az M1-en azt mondta, hogy

az utóbbi hat évben mintegy 750 ezerrel nőtt az új munkahelyek száma.

Erről az új szakképzési és a felnőttképzési törvény módosítását népszerűsítve beszélt a helyettes államtitkár, a sok új munkahely betöltésére ugyanis képzett munkaerőre van szükség, amelyben szerinte majd ez a törvény segít.

A módosításra Pölöskeiné szerint azért volt szükség, hogy rugalmasabbá váljanak a képzések, ugyanis  új technológiák, eljárások jelennek meg, amelyek megismerését minél gyorsabban be kell építeni az oktatásba. A módosítások elsődleges célja emellett az, hogy még több a duális szakképzésre legyen lehetőség, hogy szorosabb legyen a kapcsolat a gazdaság és a szakképzés között, és hogy a felnőttképzéssel kezelni lehessen az ország egyik legnagyobb gazdasági problémájának számító munkaerőhiányt. 

Az NGM korábban azt közölte, hogy a törvényjavaslat elfogadásával megalakulhatnak az ágazati készségtanácsok, amelyekben a gazdasági ágazatok szereplői választott képviselőkön keresztül lehetőséget kapnak a szakképzés és felnőttképzés szakmai tartalmainak kontrollálására, módosítására. Emellett megújul a nem állami szakképzők állami feladatellátásba való bevonását segítő szakképzési megállapodások rendszere is, így az NGM szerint országos szinten egyenletesebben, átfogóan és hosszabb távra tervezhető módon lehet majd elosztani és összehangolni a szakképzési kapacitásokat.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Bankszámla