Mária
18 °C
28 °C

Sztrájk volt a Bosch miskolci gyárában

2018.02.12. 11:40

Bérkövetelés miatt két órára beszüntette a munkát a Bosch-konszern egyik miskolci gyárában az Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezete (ÉTMOSz) hétfőn délelőtt. 

Ficzere Ferenc, a magyarországi Bosch csoport kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: a miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. telephelyén a sztrájkhoz a vállalat több mint 2200 állandó munkavállalója közül 508 dolgozó csatlakozott . A Bosch másik, kéziszerszámokat gyártó telephelye nem vett részt a sztrájkban.

Az ÉTMOSz a múlt héten jelentette be, hogy mivel nem haladtak a tárgyalások a céggel, ezért hétfőn sztrájkolni fognak a gyárban. A szakszervezet 

  • 19 százalékos béremelést,
  • a munkaviszonyban eltöltött évek után számított lojalitási bónuszt,
  • és a Cafeteria keretösszeg  60 000 forintos növelését követeli.

Bosch közlése szerint a cégcsoport Magyarországon minden évben a piaci környezetnek megfelelően és a törvényi előírásokat maradéktalanul betartva emeli a munkások fizetését. A fizetéseket úgy határozzák meg, hogy a dolgozók korrekt béreket kapjanak és emellett az "éles piaci versenyben a versenyképességünk megmaradjon, ezáltal a munkahelyek biztonsága se kerüljön veszélybe".

A 2018-as béremelésről tavaly decemberben kezdték a bértárgyalásokat a munkavállalók képviselőivel. A Bosch csoport magyarországi telephelyein a munkavállalók 2018. évi bére átlagosan csaknem 10 százalékkal emelkedett. A Robert Bosch Energy and Body Systems Kft.-nél az egyeztető tárgyalások 2017. december 21-én zárultak, de megegyezés nem született, így a munkáltató döntött a béremelés mértékéről. A szakszervezet viszont 2018. január 25-én újabb kollektív munkaügyi vitát kívánt kezdeményezni a miskolci autóipari gyár vezetőségével. Miután erre a cég nem volt hajlandó, jött a sztrájk. 

A Bosch azt közölte, hogy a dolgozók 99 százaléka a béremelést tartalmazó munkaszerződés-módosítást aláírta, és az emelt bérek kifizetése ezek alapján a szokott időben megtörtént. A gyárban a már elfogadott, emelt fizetéseken felül hűségbónuszt is bevezettek.