Konrád
8 °C
26 °C

Volt olyan Lidl-dolgozó, aki csak 4,55 százalékos béremelést kapott

2018.03.01. 05:11

Nemrég írtuk meg, hogy a Lidlnél 20 százalékos átlagos béremelést jelentettek be. A cikk megjelenése után egy dolgozó jelezte, hogy munkakörtől és a munkavégzés helyétől függően eléggé eltérhet az alapbér emelésének mértéke.

Elkértük a Lidltől a részletes adatokat, ami alapján kiderül,

hogy a béremelések mértéke 4,55 százaléktól 32,51 százalékig terjedt,

az összes bérkategóriát figyelembe véve jön ki a 20 százalékos átlag. Viszont az egyes bérkategóriákon belül csak akkor jön ki a 20 százalék, ha az utolsó bérkategóriák emelkedését nem számítjuk. Dulin Judit, a Lidl HR vezetője kérdésünkre elmondta, hogy a munkakörökre vonatkozóan azért így számoltak átlagokat, mert a Lidl nemzetközi kötelezettségei alapján ezekben a bérkategóriákban nem lett volna kötelező bért fejleszteniük.

A Lidl egy ábrát is küldött, amin látszik, hogy a legtöbb kategóriában 15-20 százalék körül volt az emelés, azonban a nagyvárosi komissiózók és targoncások egyik bérkategóriában például csak 4,55 és 4,86 százalékos emelést kaptak, míg a vidéki települések bolti dolgozói egy kategóriában 24,29; a nagyvárosi komissiózók egyik kategóriájában pedig csaknem 36 százalékos volt az emelés mértéke.

A béremelést követően a bolti dolgozók alapbére 210-251 ezer, a targoncásoké 212-295 ezer, a komissiózóké pedig 206-295 ezer forintra emelkedik. Az áruházi dolgozók alapbére átlagosan bruttó 365 ezer forintra nő, ebben viszont benne van az áruházvezetők bére is, akik 658-720 ezer forintos bruttó bért kaphatnak majd 8 órás munkaidőben (ez a kategória az ábrán nincs rajta).

Legutóbb  itt írtunk arról, hogy a mostani tomboló munkaerőhiányt úgy érdemes értelmezni, hogy a jelenlegi a béreken tapasztalhatják csak azt a vállalatok, hogy a megbízható munkaerő nem igazán akar náluk dolgozni. A munkaerő elvándorlása egyébként a vendéglátóipar mellett például a kiskereskedelmet is érinti, bár érdekes módon kevésbé, mint azt a béremelések alapján gondolnánk.

15%
3899 Ft
3315 Ft
20%
2999 Ft
2400 Ft