Boldogabbak és hatékonyabbak, akik csak négy napot dolgoznak

2018.10.02. 12:02

Sikeresnek minősítették a kísérletet, amelyben egy új-zélandi cég dolgozói heti öt nap helyett csak négy napot dolgoztak ugyanannyi fizetésért - írja a Guardian. A kísérlet márciusban és áprilisban zajlott  a Perpetual Guardian nevű 250 fős vagyonkezelő cégnél, a kísérlet eredményét pedig mostanra elemezte ki két, a kísérletet figyelő kutató. 

A cég alapítója, Andrew Barnes azt mondta, azért akarta kipróbálni a négy napos munkahetet, mert sok dolgozóján érezte, hogy munka mellett nehezen tudják elintézni a személyes vagy családi ügyeiket. Barnes elmélete az volt, hogy ha hagyna egy hétköznapot a dolgozóinak, hogy az ügyes-bajos dolgaikat intézzék, akkor sokkal hatékonyabban tudnának dolgozni a maradék négy napban. 

A kísérlet eredménye szerint pedig a főnök elmélete helyes volt: a heti négy munkanapra átálló dolgozók mind azt mondták a kísérletet figyelő kutatóknak, hogy hét százalékponttal kevésbé voltak stresszesek, elégedettebbek voltak a munkájukkal, motiváltabban és elkötelezettebben dolgoztak.  A kísérlet előtt a dolgozók 54 százaléka mondta azt, hogy el tudja intézi a személyes vagy családi ügyeit és a munkahelyi dolgait is, a kísérlet után ez 78 százalékra ugrott. 

A dolgozók összességében 5 százalékponttal elégedettebbek voltak az életükkel a kísérlet után.

Mindeközben a munkakedv vagy a hatékonyság sem csökkent, úgy hogy úgy tűnik, a négy napos munkahétnek nincs hátulütője, csak előnyei vannak.

Nem kellett a cég minden dolgozójának átállni a négy napos munkahétre, viszont aki megmaradt a régi rendszerben, az se maradt ki a munkaügyi jófejségből: az öt napot dolgozóknak Barnes lehetővé tette, hogy rugalmasabb munkaidőben dolgozzanak, hogy úgy osszák be a munkaidejüket, ahogy nekik a legkényelmesebb. 

A Perpetual Guardian a kísérlet eredményeit hallva át is állt arra, hogy aki akar, az továbbra is dolgozzon heti négy napot. 

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?