Albert, Lipót
2 °C
12 °C

Még ötmilliárdot ad a kormány munkásszállókra

2018.11.02. 11:14

A korábbinál is kedvezőbb feltételekkel pályázhatnak helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, valamint ezek tulajdonában álló gazdasági társaságok munkásszállók építésére, felújítására - ezt mondta a Magyar Időknek Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára. 

A program legújabb kiírásában ötmilliárd forintra lehet pályázni, az igények benyújtására március közepéig van lehetőség. A mobilitás elősegítését célzó kormányzati programban a települések mindössze húsz százalékos önerővel alakíthatnak ki megfelelő szállásokat. A munkavállalók mobilitásának elősegítése érdekében a munkásszállók építésére, felújítására kiírt programban további könnyítéséket tett a kormány - nyilatkozta a lapnak Bodó.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy 2017 májusa óta a programot már harmadik alkalommal írták ki, a feltételek most tovább egyszerűsödtek. Hangsúlyozta: a kormány célja, hogy a munkaerő mobilitását ezzel is elősegítse, növelve ezzel a lakhatási lehetőségeket a munkaerőhiánnyal sújtott térségekben.

Bodó Sándor a módosítások közül kiemelte, a korábbi 40 százalék helyett már csak 20 százalék önerőre van szükség a támogatást igénylőinek, a fennmaradó összeget az állam finanszírozza, illetve továbbra is 100 százalékos előleg adható. Kiszélesítette a kormány a jogosultak körét is. Míg korábban csak helyi önkormányzat és önkormányzati társulás vehetett részt a programban, addig most már az ezek 100 százalékos tulajdonában lévő gazdasági társaságok számára is. 

Jelentős könnyítés, hogy a hatósági szerződés megkötését követően a korábbi három helyett négy hónap áll rendelkezésre a beruházás megkezdésére.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?