Csaknem a megduplázódott az összeg, amit az állam táppénzre költ

2018.12.12. 12:43

Az üzemi balesetek miatt a dolgozók tavaly harmadával több napot töltöttek táppénzen – írja az Azénpénzem.hu a KSH külön megvehető kiadványában talált adatok alapján.

Ugyanebben az időszakban az üzemi balesetek miatti táppénzkiadás 77 százalékkal emelkedett, amira arra is utal, hogy egyre súlyosabb esetek fordulhatnak elő.

Az Országgyűlés szerdá elfogadta a munka törvénykönyvének módosítását, ami jelentősen megváltoztatja, hogy a munkáltatók mennyit dolgoztathatják a dolgozóikat, mennyi túlórát várhatnak el tőlük, és ezt hogyan számolják el.

javaslat szerint

  • a jövőben 250 óra helyett 400 óra túlórát várhatnak el a munkáltatók egy évben, ha ebbe a dolgozók beleegyeznek;
  • ezt egy év helyett elég 3 éven belül kifizetni;
  • a rendes munkaidő pedig a heti 40-ről heti 48 órára növekedne, vagyis gyakorlatilag egy munkanappal hosszabb is lehetne a munkahét.

A módosítást elfogadhatatlannak tartják a szakszervezetek, a kormány szerintük csak a multinacionális cégeknek akarja kiszolgáltatni a magyar dolgozókat, miközben családok szakadnak szét a túlóra miatt. A szakszervezetek szombaton tüntetettek is a javaslat ellen. Egy korábbi cikkünkben részletesebben is foglalkoztunk azzal, hogy a cégek a szakember- és munkaerőhiány miatt sokat túlóráztatnak az elmúlt években, ebben a cikkben a szakszervezetek képviselői arról is beszéltek nekünk, hogy összefüggés van a túlórázás és a táppénzkiadások növekedésre között.