Orbán
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Palkovics: A gazdasági szereplők kérték a túlóratörvényt

2018.12.12. 09:55

"A túlmunka-szabályozás módosítását pedig maguk a gazdasági szereplők kérték. Határozottak vagyunk a tekintetben, hogy ez a jó irány, és azt gondolom, hogy a több túlóra lehetősége mindkét fél számára előnyös lehet" - mondta Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) minisztere a Világgazdaságnak.

Palkovics elismételme a kormánypárti képviselők és többek között Orbán Viktor miniszterelnök által is emlegetett érvet, hogy a kormánypártok célj, hogy aki többet akar dolgozni, és így többet akar keresni, az elől lebontsák a bürokratikus akadályokat. "A munkaerőpiacon kínálati helyzet van, akinek nem felelnek meg a körülmények, elmegy máshova dolgozni, hiszen a cégek versenyeznek a dolgozókért" - mondta Palkovics.

Arról, hogy kik kérték a törvény módosítást, illetve hogy kinek az érdekét szolgálja, sok kormánypárti politikus mondott már sok mindent, például

  • Orbán Viktor miniszerelnök szerint a törvény a munkások érdekét védi a módosítás, a szakszervezetek viszont nem a munkások érdekét képviselik. Orbán visszautasította, hogy a nagy német multicégek, a BMW feltétele lett volna a törvénymódosítás azért cserébe, hogy Debrecenben gyárat építsenek
  • Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Düsseldorfban újságíróknak arról beszélt, hogy a Magyarországon beruházó észak-rajna-vesztfáliai cégek egyértelműen kedvezően fogadták a magyar kormány azon törvénymódosító javaslatait amelyek "a korábban kihívásként emlegetett munkaerőpiaci helyzeten javítanak".
  • Kövér László házelnök szerint mindenkinek jó a törvénymódosítás: "Ez valóban a munkaadók számára ad jobb lehetőségeket, de ugyanakkor a munkavállalókat is tulajdonképpen jobb helyzetbe hozza, mert miután a hozzájárulásuk szükséges, ezért nyilvánvalóan a munkaadónak valamivel érdekeltté kell tenni a munkavállalót, hogy ezt a hozzájárulást megadja."
  • Bodó Sándor (foglalkoztatáspolitikai államtitkár, Fidesz) szerint a módosítás a dolgozók és az állam érdekeit is szolgálják.

Az Országgyűlés akár már szerdán elfogadhatja a munka törvénykönyvének módosítását, ami jelentősen megváltoztatja, hogy a munkáltatók mennyit dolgoztathatják a dolgozóikat, mennyi túlórát várhatnak el tőlük, és ezt hogyan számolják el.

javaslat szerint

  • a jövőben 250 óra helyett 400 óra túlórát várhatnak el a munkáltatók egy évben, ha ebbe a dolgozók beleegyeznek;
  • ezt egy év helyett elég 3 éven belül kifizetni;
  • a rendes munkaidő pedig a heti 40-ről heti 48 órára növekedne, vagyis gyakorlatilag egy munkanappal hosszabb is lehetne a munkahét.

A módosítást elfogadhatatlannak tartják a szakszervezetek, a kormány szerintük csak a multinacionális cégeknek akarja kiszolgáltatni a magyar dolgozókat, miközben családok szakadnak szét a túlóra miatt. A szakszervezetek szombaton tüntetettek is a javaslat ellen. Egy korábbi cikkünkben részletesebben is foglalkoztunk azzal, hogy a cégek a szakember- és munkaerőhiány miatt sokat túlóráztatnak az elmúlt években.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!