Több mint egymillió embert érintett a minimálbér és a bérminimum emelése

2019.01.07. 09:02

Érdekes adatot hozott nyilvánosságra a Portfolio.hu arról, hogy nagyjából hány ember dolgozhat minimálbérért vagy garantált bérminimumért az országban. A portál egy pénzügyminisztériumi anyagban szereplő adatokra hivatkozva azt írja, hogy a kormány becslése szerint

tavaly összesen 879 ezer ember fizetését kellett emelni a vállalati szférában a minimálbér- és garantált bérminimum-emelés miatt. 

ez az alkalmazottak 42,4 százalékát jelenti. Ez  nagyjából arányosan oszlik meg a minimálbért és a szakmunkás minimálbért, vagyis bérminimumot keresők között, előbbi emelése 443 ezer, utóbbié 436 ezer embert érintett az országban. 

Fontos hangsúlyozni, hogy egyrészt ez nem azt jelenti, hogy ez a közel 900 ezer ember minimálbérre vagy bérminimumra volt bejelentve, olyanok is lehetnek köztük, akik többet kerestek, mint a régi minimálbér, de emelni kellett a fizetésüket, hogy az új törvényesen legalacsonyabb bérnél többet keressenek. 

A Portfolio által megkérdezett szakértők szerint ennél többen dolgozhatnak a legalacsonyabb bérekért, a PM anyaga ugyanis csak a vállalati szektorral foglalkozik, az állami szektorral nem. Pedig az államnak még úgy 230-250 ezer ember dolgozhat minimálbérért vagy bérminimumért, így 

összesen 1,1 millió ember kaphatja a törvény szerinti legalacsonyabb bért.

Legalábbis papíron. 150 ezer fő viszont még ennél is kevesebbet keres, ők a közfoglalkoztatottak, akikből ugyan egyre kevesebb van már az országban. 

A legtöbb ember, akit érintett a minimálbérek emelése, vagyis nagyjából annyit is kereshet, a vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban dolgozik, itt a dolgozók 64,7 százaléka, vagyis közel kétharmada dolgozik ennyiért. Az arány nagyjából

  • 60 százalék az adminisztratív dolgozók, 
  • 53 százalék az élelmiszer- és dohányipari munkások,
  • 51 százalék az építőmunkások,
  • és 48 százalék a mezőgazdasági dolgozók között. 

Bár az adatok még nem az idei, hanem a tavalyi minimálbér és bérminimum emelésre vonatkoznak, az idén a legalacsonyabb bérek 8 százalékkal növekedtek. A minimálbér így bruttó 149 ezer, nettó 99 ezer, a garantált bérminimum pedig bruttó 195 ezer, nettó 129 ezer forint.